Szavazás!

Halohoo...
SZAVAZZATOK A BANDÁRA!!!!
http://www.billboard.com/articles/columns/pop-shop/5893885/poll-who-should-perform-at-the-super-bowl-xlix-halftime-show
illetve:
http://popcrush.com/2015-popcrush-fan-choice-awards-vote/
és:
http://music-daily.hu/2015/01/18/rangsorold-az-eloadokat-a-szavazataiddal/

2.Évad: 3.Fejezet: Honnan tudod, hogy Liam alszik?

Sziasztok!

Íme az újabb rész! Elég rövid, de most csak ennyire tellett tőlem. Bocsi :/

- Tudom, hogy fáj mással látnod őt - huppan le mellém a mólóra Leila. A szél lágyan lobogtatja hajamat, míg alattunk a víz halkan folyik tovább. Minden olyan nyugodt most körülöttem, ám én kicsit sem vagyok nyugodt. A lelkem ordít, sír a helyzet miatt amibe keveredtem, és sajnos nem tudok mit tenni ellene. Ha tudnék már rég tettem volna valamit, de nem tudok.
Alig pár perce értem vissza a szokásos kis körutamról, mely a roxforthoz vezet, szinte mindig. Minden nap látom Őt. Minden egyes nap látom, ahogyan Regina-val csókolózik, ahogy rámosolyog. Ahogy éli az életét. Nélkülem. Rohadtul fáj, hogy nincs velem. A szívem helyén most egy hatalmas űr tátong, melyet csak ő tudna eltüntetni. De ő most nincs velem. És soha nem is lesz már velem többé.
- Akkor nem kell semmit sem mondanom, igaz? - kérdezem, ám tekintetemet még mindig a messzeségen tartom. Csak bámulok magam elé, anélkül hogy látnék valamit.
- Azt tudod, hogy ma este kezditek el gyakorolni a kapcsolat teremtést?
- Hogy is felejthetném el? - horkantok fel gúnyosan, majd felpattanok ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést. Utam a nagy méretű "főhadiszálláshoz" vezet. Belépek a vaskos ajtón, majd felrobogok a szobámba és az ágyra vetem magam. Előveszem a pálcámat, s a már régen nem gyakorolt varázsigéket kezdem gyakorolni. Elvégre, nem hagyatkozhatok csak az elemi erőimre. Boszorkány vagyok így illene tudnom legalább az alap varázsigéket.

Órákon át haladok varázsigéről-varázsigére s a vége felé már egész jól megy a dolog. Gyakorlásomból egy kopogás szakít ki, mely az ajtóm felől hallatszik. Elkiáltom a már jól ismert "Gyere!" szócskát, mire apu lép be az ajtón.
- Zavarhatlak? - kérdi, mire csak megrázom a fejem - Kezdeni kéne! Elvégre, nem egy könnyű dolog, amit most megtanítok neked!
Bólintok, majd követem őt a nappaliba, ahol az összes csatlós összegyűlt. Egyesek lenézően, mások érdeklődve néznek rám. Egyedül Leila-tól kapok egy kedves pillantás, ám egyből visszavált a lenézőre, mikor Fergie küld felé egy szúrós pillantást.
Leülünk a kanapéra, majd apa magyarázni kezd.
- Nos - kezdi - A kapcsolatteremtés egy elem és annak végzete között nagyon nehéz dolog, sőt szinte lehetetlen, de ha Dereknek és Zayn-nek sikerült, akkor neked is fog - mi? Nekik már sikerült? - Így tehát el is mondom a fontosabb tudnivalókat. Az első, hogy csak is arra a személyre gondolhatsz, akivel kapcsolatot akarsz teremteni. Ha másra is gondolsz közben bajod eshet. Második, hogy piszok erősen kell koncentrálnod. Magad előtt kell látnod a személyt, a szokásait mindent amit tudsz vele kapcsolatban! Harmadik, minden alkalommal egyre több időt tölthetsz vele, de ha már elsőre is sok ideig kapcsolódsz rá, belehalhattok mind ketten. Oh, és nem mellesleg jobb ha akkor csinálod, mikor az illető alszik, így nem hozod őt kínos helyzetbe.
- Honnan tudod hogy Liam alszik?
- Fergie megnézte pár perccel ezelőtt - ránt egyet vállán - Korán lefeküdt, mivel holnap kviddics meccs lesz. Na kezdjük! Gondolj rá! Minden vele kapcsolatos dolog jelenjen meg előtted. Miket szeret, közös pillanatok, stb. A lényeg, hogy csak is ő járjon a fejedben!
Erősen kezdek koncentrálni, s pár pillanat múlva megjelenik előttem Liam arca. Mikor találkoztunk, az első átváltozásom, mikor összejöttünk. Az első csók, amikor Wolverhamptonban voltunk és a szülei megtudták rólam az igazat. Minden egyes emlékem vele kapcsolatban, szinte filmként pereg le előttem, s ekkor érezni kezdek valamit. A szemeimet lehunyom, majd mikor ismét kinyitom őket, egy ismeretlen helyen találom magamat. A hely ködös, s nincs itt senki más, csak én.
- Hahó! - kiáltom, majd elindulok előre - Van itt valaki? - kiáltom, s ekkor egy alak körvonala rajzolódik ki előttem.
- Roxanne? - hallom meg Liam hangját, s ekkor ismét a nappaliban találom magam. A levegőt kapkodva veszem, s le is borulnék a földre, ha Nar nem támaszt meg.
- Na? - kérdezi türelmetlenül apa - Mi volt?
- Ott voltam - hebegem - Az...az - dadogom - azt hiszem az agyában...vagy hol...olyan zavaros. Az egyik percben még az kiáltom van-e ott valaki, majd ő kiálltja, hogy Roxanne, utána pedig itt vagyok - mondom zavarosan, s még én sem értem amit mondok.
- Kapcsolatba léptél vele! - kiáltja apa boldogan - Idővel megtanulod kezelni, hogy hogyan lehet megszakítani a kapcsolatot. De ahhoz idő kell! Most pedig menj aludni, biztos fáradt vagy!

Liam Payne szemszöge:

Szemeim villámcsapásként pattannak ki, majd felülve, a levegőt hangosan és ziháltan kezdem venni. Ott volt! Vele álmodtam! De, hogyan lehetséges ez? Utoljára a temetés utáni estén álmodtam vele. Azóta nem álmodtam róla, vagy vele kapcsolatban semmit!
- Jól vagy? - ránt vissza a valóságba Niall hangja. Pillantásomat az ágya felé kapom, s látom amint rajta ül és engem kémlel. Érdeklődve figyel engem, s a válaszomat várja.
- Igen - mondom - Vele álmodtam - jelentem ki, bár nem tudom miért. Pontosan tudom, hogy szerelmes Roxanne-be, és tudni akar vele kapcsolatban mindent. 
- Mit - válik pillantása kíváncsivá.
- Semmi érdekeset, egyszerűen csak magam előtt láttam és hallottam a hangját - motyogom - Különös mert régen álmodtam már vele.
- Értem - mondja - Holnap hazamész? Kezdődik a tavaszi szünet!
- Nem - mondom - Regina szerencsére hazamegy, így nyugodtan mondhattam otthon, hogy még rengeteg tanulni valóm van, s így inkább itt maradok - vonok vállat. Niall nem hülye! Pontosan tudja, hogy gyűlölöm Regina-t és legszívesebben itt hagynám őt a francba, de anyám parancsa miatt nem tehetem.
-Oké, mert én is, Zayn is, Derek na meg Louis is itt marad - mondja egyszerűen.
- Louis?
- Aha. Született ismét két tesója, így nem férne el otthon - nevet.
- Az kemény - nevetek én is, ám hamar le is olvad arcomról a mosoly - Ha esetleg visszakapnám őt, akkor is ilyen jóban lennénk?
- Érte megtenném - vágja rá gondolkodás nélkül - Tudom, hogy téged szeret, így elfogadom a dolgot.
- Köszi - mondom, majd vissza fekszek aludni, ahogy ő is.


- Szia - csókol meg ismét, majd végre valahára felszáll a vonatra, én pedig örömmel nézem a távolodó vonatot. Elérkezett ez a nap is. Regina a vonaton, én pedig épp a roxfort felé sétálok, Niall-lel Derekkel és Zayn-nel az oldalamon, míg Louis mögöttünk ballag. 
- Tényleg sajnálom, Derek! - mondom már vagy századjára neki.
- Én pedig tényleg nem haragszom - vág egy fájdalmas grimaszt - Ezt nem te, hanem a drágalátos húgom cseszte el! Nem tehetsz arról, hogy anyud utálja őt! Sőt, erről még Roxanne sem tehet!
- Rendben - mondom.
- Mi lehet vele? - kérdezi Zayn, én pedig érzem, hogy itt az idő kitálalni.
- Minden egyes nap engem néz, pontosan egy és két óra között a hídon. Minden nap odamegyek, s érzem magamon a pillantását. Azt is látta már elégszer, ahogy Regina-val enyelgünk - fintorgok. Még a gondolat is szörnyű, hogy hagyom, hogy a mocskos szája az enyémhez érjen.
- Komolyan minden nap itt van a roxfortnál és te nem szóltál?! Még csak oda sem mentél hozzá?! - kiáltja Derek.
- Mit mondtam volna neki?! A múltkor elég durva dolgot vágtam a fejéhez. Nem hiszem, hogy kíváncsi rám - mondom fejemet rázva, majd ahhoz a bizonyos hídhoz veszem az irányt. Remélem, még itt van, mivel most beszélni fogok vele! Nem érdekel, hogy fájni fog-e, csak hallani akarom a hangját, s talán még egy csókot is csenek tőle.
Itt van. Azonnal a folyópartra megyek, amerről pillantását érzem, s még épp időben érek oda. Ott áll teljes életnagyságban előttem.
- Szia - szólalok meg halkan. Ő pedig ahelyett hogy viszonozná köszönésemet, csak néz. Szemembe mélyeszti sajátját, s nem ereszti pillantásomat. teszek felé egy tétova lépést, s mivel nem hátrál, elé lépek, s karjaimat köré fonom. Arcát mellkasomba fúrja, majd halk zokogásba kezd.
- Nem vagyok elég erős - suttogja, majd elhúzódna, de én nem eresztem.
- De az vagy - húzom magamhoz még közelebb - Sajnálom! Nem gondoltam komolyan amiket mondtam! Szeret...
- Jah persze - szakítja ki magát ölelésemből - Legalább ne hazudj nekem! - kiáltja, s ekkor már egyre jobban sír. Könnyei gyorsan peregnek le csodaszép arcán, én pedig ismét közelebb lépek hozzá.
- Nem hazudok! Az anyám kényszerített bele a Reginával való kapcsolatba, s én semmit nem érzek iránta! Csak téged szeretlek!
- Persze - nevet fel erőltetetten, majd letörli könnyeit.
- Ez az igazság, Roxanne!
- Liam...én elfogadtam, hogy boldog vagy vel...
- nem vagyok boldog - szakítom félbe, majd egészen közel megyek hozzá - Nem, amíg te nem vagy újra az enyém - súgom, majd ajkaimat övéire nyomom.

2.Évad: 2. Fejezet: "együtt vagyunk"

Sziasztook!

Íme az újabb rész! Komizni ér!!!!! 

Unalmas. Ez az egyetlen szó, mely jellemezni tudja a mindennapjaimat. Egy hét telt el a felbukkanásom óta. Május van. Hamarosan vége a tanévnek, ami egyet jelent azzal, hogy Liam-et, Zayn-t és Dereket sem láthatom egy ideig.
Az incidens óta már én is elmegyek a sulihoz Narina-val. Fáj látni őket, ahogy boldogok nélkülem. Mert azok. Zayn és Perrie tökéletesen mutatnak együtt, s eldöntötték hogy a nyári szünetet együtt töltik. Derek és Ruth az álompár. A kapcsolatuk olyan tökéletes, mely csak kevés embernek adatik meg. Derek a tenyerén hordozza Ruth-t. Amit kiejt a száján, a bátyám azonnal teljesíti, de ugyanez van fordítva is. Ruth az összes szabadidejét Derekre áldozza, és nem hagyja őt magára egy percre sem.
És ott van Liam. Liam aki miatt már két napja nem mentem el a roxforthoz. Boldog. Egy másik lánnyal. Regina. Rajtakaptam őket, amint épp a hídnál csókolóznak, és mindketten élvezték. Majd kézen fogva távoztak. Fájt látni, hogy mással boldog. Nem az a baj hogy boldog, hanem az hogy ezt a boldogságot egy másik lánynak köszönheti, és nem nekem. Pedig engem illetne meg Regina helye. Nekem kéne Liam-et ölelnem, és nem neki! Piszkosul szar érzés, az már biztos. De én akartam ezt. Hát vállalnom kell a következményeket is. Még akkor is ha fáj.

Hogy mit tennék most legszívesebben? Meghalnék! S hogy miért? Mert úgy érzem nincs értelme élnem. Liam-nek nem kellek, ott van Regina és fáj beismerni, de mellette biztonságban lesz. Derek tökéletesen meg van Ruth-tal. Minek kéne neki egy őrült féltestvér aki folyton csak bajt hoz a fejére? Zayn? Ő is jobban jár ha nem élek. Tökéletesen mutatnak Perrie-vel, s én csak belerondítanék a kapcsolatukba. Nincs rám szükségük.
Egyedül az apámnak van rám szüksége, de csupán csak az erőm miatt. Ha nem én lennék az avatár, már rég megölt volna. Azért kell élnem, hogy ő elérje a céljait, de ezt az örömöt nem adom meg neki. Mert nem tehetem. Ha meghalok, senki nem tudja őt megállítani. Senki! S akkor a testvérem, a legjobb barátom s a szerelmem is meghal. Azt pedig nem akarom. Ők nem fognak meghalni! Pláne nem miattam!


- Jól vagy, Roxanne? - huppan le mellém a folyópartra Leila. Felhúzott szemöldökkel nézek rá. Mit keres ez itt? És jól hallottam, hogy egyetlen egy nyávogás szerű hang sem hagyta el a száját?!
- Mi van veled? Beteg vagy? - kérdem, de ő csak jót nevet bugyuta kérdésemen, majd komolyan néz szemeimbe.
- Én nem vagyok olyan, mint ők! - utal a két primadonnára - Nem vagyok plázapicsa és soha nem is óhajtok az lenni! Az egész csak egy hatalmas színjáték, mivel gyűlölök itt lenni akár csak te!
- Hogy mi?
- Jól hallottad! A nővéreim eladták a lelküket Marcus-nak, s ezáltal nekem nem maradt választás. Vagy velük, vagy ellenük. Én pedig nem szeretném holtan látni őket - magyarázza miközben hevesen gesztikulál, ám úgy hogy csak én halljam - Tudom, hogy te sem önszántadból vagy itt, és azt is tudom, miért! Meg akarod menteni a szeretteidet, de arra nem gondolsz, hogy már késő! Marcus sosem tartja be az ígéretét, és kétlem hogy veled kivételezne. Meg fogja ölni őket, és neked nem lesz beleszólásod. Csak a megfelelő alkalmat várja.
- Úgy gondolod hagynám neki?
- Nem. Tudom, hogy nem! De mit tudnál tenni ellene?
- Még nem tudom - hajtom le a fejem - De tudom, hogy van bennem valami, ami benne nincs! Sőt! Senki másban sincs!
- Akkor derítsük ki mi az!

Liam Payne szemszöge:

Érzem hogy néz. Pillantása perzseli bőrömet, miközben Regina ajkait falom. Ám ez a fajta csók meg sem közelíti azokat, amiket Roxanne-nek adtam. Az ő csókjai szenvedélyesek vagy épp szeretetteljesek voltak, míg ez egy semmit mondó puszi. Egyszerűen nem vagyok képes csóknak nevezni ezt az ocsmányságot. Mert ez az. Nincs benne semmilyen érzelem. Bezzeg ha Roxanne-t csókolhatnám! Azt imádnám! Nem bírnék elszakadni mézédes ajkaitól. 
Még mindig engem néz, s tudom hogy óriási fájdalom ez neki, de nem tehetek mást! Anyám úgy döntött kezébe veszi a dolgaimat, s hála neki Regina azt hiszi halálosan szerelmes vagyok belé, s már végleg kitöröltem az életemből Őt. Pedig ez közel sincs így. Anya nem bírta elviselni, hogy pont Roxanne miatt szenvedek, ezért kezdett a nevemben üzeneteket küldeni Reginának, s hála neki, most "együtt vagyunk". Két randira zavart el, s a második előtt kikötötte, hogy ha amikor hazaérek nem azt hallja, hogy együtt vagyunk, nagy bajok lesznek. Én pedig jó kisfiú módjára szót is fogadtam. Csak az a baj, hogy ő azt hiszi boldog vagyok. Pedig nem. És nem is leszek, amíg vissza nem kapom az én kicsi Roxy-mat! Mert nekem csak ő kell!
Már nem néz. Elment. Ha tehetném, most utána futnék, s addig csókolnám, amíg a tüdőnk levegőért nem kiállt, de nem tehetem. Ha anyám megtudja...valószínűleg szétválasztana minket előbb vagy utóbb.
s hogy kinek a pillantása perzselte eddig a bőrömet? Az övé. Roxanne-é. Csak az ő pillantása tud ennyire égető, mégis gyönyörű lenni.
- Mi a baj? - szakad el tőlem Reg és kérdően néz szemeimbe - Valami gond van? - ráncolja szemöldökeit.
- Nem semmi gond nincs - hazudom kapásból - Minden rendben - virítok egy gyenge vigyort, ám meggyőzöm vele.
- Talán Roxanne látogatása aggaszt még mindig? - nevét olyan gúnnyal ejti ki, hogy ha nem lány lenne, már nekiestem volna. Hogy mer így beszélni róla?!
- Nem - felelem kissé talán tól gorombán, mire szemöldökeit még magasabbra húzza.
- Akkor? - néz rám kihívóan. Tudta hogy innentől már nyert ügye van. S hogy miért?
Nem egyszer történt már meg az, hogy felhergelt, majd békülésképp a tiltott rengetegben elhelyezkedő kis ház egyik ágyában kötöttünk ki. Igen. Én vettem el a szüzességét és ő az enyémet. Azt vette el ami Roxanne-t illette volna. Én vele akartam az elsőt! Tudom most egy nyálas kis buzinak gondoltok, de ha hiszitek ha nem, egy srácnak is épp oly fontos az, hogy a megfelelő lánnyal veszítse el, mint a csajoknak. Ez van. Épp ezért fáj ez. Hogy gyenge vagyok. Gyenge vagyok, mert hagytam magam elcsábítani. Mondhattam volna nemet, de nem tettem. Hogy miért nem? Na ezt én sem tudom. Fogalmam sincs miért hagytam megtörténni. De már megtörtént, szóval nem tudok ellene mit tenni. Ám most muszáj erősnek lennem, mivel Derek-ék már így is haragszanak rám, hát még ha megtudják mit tettem. Na az lenne az utolsó tettem, az tuti!
- Nem Regina - rázom meg a fejem, mire nagy szemeket mereszt rám - Nincs kedvem - vonom meg a vállam.
- Mi az hogy nincs?! - sipítja - Talán már nem kívánsz?! - kiáltja, majd épp elrohanna, ám elkapom a karját.
- Dehogyis! Persze hogy kívánlak - a francokat, előbb dugnék egy dementorral - De most tényleg nincs hozzá hangulatom! Meg amúgy is! Megígértem Derek-nek, hogy ma velük lógok. Lemegyünk a városba - mondom meggyőzően, s tervem sikerül is, ám nem épp úgy ahogy terveztem.
- Oké - ránt egyet a vállán - Veled megyek!

Regina szemszöge:

Most egy érzéketlen ribancnak gondoltok, ugye? Hát, nem vagyok az! Én is lehetek szerelmes, nem? Arról nem tehetek, hogy pont Liam-be szerettem bele. Tudom, hogy ő mindig is Roxanne-t fogja szeretni, engem sosem. Ahogy azt is hogy csak az anyja miatt van velem. De kit izgat? Így legalább megtudom, milyen lenne vele lenni. Nem mellesleg a szex is elég jó vele, szóval... És kicsit sem izgat, hogy kinek töröm össze az érzéseit! Tudom, hogy a fél suli Liam-et bálványozza, s legszívesebben kikaparnák a szemem, ahogy Roxanne-nel is ezt tették volna. Azt is tudom, hogy Liam megbánta, hogy velem vesztette el a szüzességét, amit Roxikának tartogatott. És úgy ahogy sok minden más, ez sem izgat. Sőt! Még örülök is, mivel ha ez kiderül, hatalmas fájdalmat okozok majd Miss tökélynek! S nekem ez a célom. Neki fogalma sincs milyen érzés volt látni, ahogy mindenkit az ujja köré csavart. Amikor Liam-mel bejelentették, hogy együtt vannak! Amikor, megláttam őket csókolózni a bálon! Hát most majd megtudja! De ebből neki nem lesz köszönet, az biztos! 
- Min töröd a fejed? - pillant fel Harry a könyvéből, amit elmélyülten olvasott.
- Csupán azon, hogy Liam miért Roxanne-t szereti - vonok vállat. Hazz leteszi a könyvet, majd érdeklődve néz rám.
- Talán mert egymás végzetei? - teszi fel a költői kérdést.
- De ez még nem jelenti azt, hogy nem tud beleszeretni másba. Itt vagyok én! - mutatok magamra - Sokkal többet tudnék neki adni, mint amit az a liba valaha is tudna!
- Honnan tudod olyan biztosan ezt? Ő mondta? Ne hiszem. Egyébként meg Roxanne boldoggá teszi őt, pusztán azzal hogy létezik. Hogy él! - mondja, majd ismét a könyvére szenteli figyelmét.
- Én ezt akkor sem értem.
- Mit nem értesz ezen? Liam őt szereti, pont. Nem téged! Fogd már fel végre, Regina, hogy most az egyszer nem kapod meg amit akarsz! Nagyon sokáig így volt, de ez Roxanne megjelenésével megváltozott. Liam őt szereti, és mindig is őt fogja! Hiába parancsolta neki az anyja, hogy legyen veled, nem fog beléd szeretni! Soha! És nem is akar beléd szeretni! - mondja hevesen gesztikulálva, majd a könyvét becsapva pattan fel és hagyja el a könyvtárat.
Leforrázva ülök a széken, miközben az üres széket vizslatom, melyen pár másodperce még Harry terpeszkedett. Az ő pártján áll? De hisz' ő az ÉN legjobb barátom! Kikérem magamnak, hogy mellettük áll!
Mérgesen pattanok fel, majd iramodok Harry után. Ezt nagyon megemlegeti, az biztos!

2.Évad: 1. Fejezet: Meg kell védenem őt is úgy ahogy téged.

Sziasztoook!

Íme, ismét itt vagyok! Ezúttal kipróbálok egy új írásmódot. Mint észrevettétek mindig múlt időben írom a részeket, ám most megpróbálkozok a jelen idővel. Remélem nem lesz annyira szörnyű mint ahogy érzem...

Nagyon köszönöm az előző részhez érkezett komit illetve a feliratkozóknak is hálás vagyok!

Na nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!
Oh, és boldog szülcsinapcsit Harry!!

- Gyere királylány! - nyit be a szobámba Fergie - Meló van! Ma meglátogatjuk a volt iskoládat!
- Hogy mi? - nézek rá értetlenül, mire csak ördögien elmosolyodik.
- Egy év után végre mindenki megtudja hogy élsz - azzal fogja magát és távozik a szobámból.
Azonnal felpattanok, majd már rohanok is ki. Mi az hogy végre mindenki megtudja hogy élek?! És egyáltalán miért pont most?! Na meg, mi a francért hív királylánynak?! Ez kész röhej!
- Hova megyünk?! - állok apa elé, miközben szikrázó szemekkel nézek rá. Sóhajt egyet, majd rám emeli tekintetét. Semmit mondó. Ez az egy jut eszembe, mikor pillantása találkozik az enyémmel.
- A roxfortba - jelenti ki nyugodtan, majd feláll, pálcáját magához veszi és egy várakozó pillantást küld felém.
- Mégis minek?! - sipítom. Érzem, ahogy a testem remegni kezd, ám most nem engedek utat az átváltozásnak.
- Roxanne...
- Én azt hittem megegyeztünk - horkantok fel gúnyosan - Nem bántjuk Liam-éket és cserébe veletek leszek.
- Nem is fogjuk bántani őket, csupán csak...megfélemlítjük az egész bagázst - vigyorodik el, ám ezzel nem hat meg - Roxanne. Rossznak lenni annyit tesz, hogy időnként megfélemlíted az ellenséget. És mi most pont ezt fogjuk tenni! - vigyorodik el sokat sejtően.
- Nekem kell rájuk ijesztenem, igaz? - nézek rá gúnyosan. Ez alatt az egy év alatt megtudtam, hogy jobban szereti, ha más végzi el helyette a munkát.
- Pontosan - kacsint, majd kinyitja az ajtót - Várj meg kint. Én addig szólok a többieknek.
A többiek szó alatt a követőit érti. A jobb keze lenne Fergie. Rühellem őt. Azt hiszi attól, mert apám embere azt tehet amit csak akar. Próbáltam nyitni felé, hogy jobb legyen a kapcsolatunk, ám nem jártam sikerrel. Fergie hallani sem akar rólam, és én elfogadtam.
Aztán ott van Fergie két palotapincsije, Mira és Leila. Na ők aztán tényleg idegesítőek. Egyfolytában nyávognak, de ha valami gonoszságot kell csinálni egyből tökéletesen végrehajtják a feladatot. Utálom őket egytől-egyig. Nem is értem, apa hogy az istenbe tudja őket elviselni.
Na meg ott vannak a fiúk. Kb húszan lehetnek és mindegyikük egy tapló. De komolyan. Akár hányszor a közelükbe kerülök nem tudják megállni hogy ne szóljanak be nekem. Én persze nem hagyom magam és a vége mindig az lesz a dolognak, hogy átváltozom és megtámadom őket. Apa szerint ez jó, mivel így gyakorlom az átváltozást. Persze az akin gyakorlom már nem örül ennek ennyire. Sőt! A legutóbbi srác eltörte a karját, hála nekem, tehát most az ágyat nyomja. Ez van.
Én pedig megváltoztam, ám nem a jó értelembe, irányba. Bevallom kezdek átesni azon a bizonyos határon, ami elválasztja a jót a gonosztól. Én pedig kezdek gonosszá válni. Fáj bevallani, de így van. Hiányzik Liam. Felemészt a tudat, hogy most éppen egy másik lány csókolhatja, ölelheti és mondhatja neki, hogy szereti. Fáj. Nagyon.
- Hova megyünk Roxi? - ül le a lábam mellé Narina én pedig mellé telepedek. Az utóbbi egy évben csak egymásra számíthattunk. Hiába volt itt apa. Barátaim nem voltak, csak Nar. Ő megértett, habár neki is fáj a döntésem. Mikor még Liam-mel együtt voltunk, annyira ráhangolódott, hogy érzi az érzelmeit illetve fájdalmait. Ami Liam-nek fáj, azt Nar is érzi.
- A roxfortba - nyelek egy nagyot. Nar szemei kitágulnak és meglepetten né rám. Gyönyörű szemei most kétségbeesést tükröznek.
- Mégis miért? - kérdi.
- Hogy megfélemlítsük az ellenségeinket és hogy mindenki megtudja hogy élek - mondom érzelemmentesen. Muszáj. Muszáj hidegvérrel állnom a dolgokhoz, különben megőrülnék!
- Ne, csak ezt ne! Roxanne ha Derek-ék meglátnak...
- Tudom - szakítom félbe - Gyűlölni fognak, amiért hazudtam nekik, de nem érdekel! Ha ez kell ahhoz hogy megvédjem őket akkor elviselem!
- Még mindig úgy vélem hogy ezzel csak még nagyobb bajba kevered őket! Ha velük maradtunk volna megvédhettük volna őket, de így...
- Nem mert szart se tudnak ők az avatárokról! Apa viszont igen! Ha velük maradunk még most sem tudnék uralkodni az erőm felett!
- Szerinted így jó nekik?! Roxanne! Liam kilépett a kviddics csapatból és minden nap a tóparton ül és sír! Derek igazi rossz fiú lett! Nem érdeklik a szabályok. Tanul majd csinál valami őrültséget. A múlt héten Friccs-csel járta a tiltott rengeteget mert megkergette a macskáját! Egyedül Zayn az aki még normális!
Mi?! Honnan tudja mindezt?! És mi az hogy Liam kilépett a csapatból?! Hisz' él-hal a kviddicsért!
- Ezeket meg honnan tudod?! - nézek rá elképedve.
- A mindennapos sétám a roxforthoz vezet. Folyamatosan szemmel tartom őket. Különösen Liam-et. Meg kell védenem őt is úgy ahogy téged.
- Értem - motyogom, majd az ujjaimmal kezdek babrálni. Szóval még nem lépett túl rajtam. Pedig annyival könnyebb lenne. Csak én szenvednék ő pedig boldog lenne!
- Roxanne! - hallom meg apu hangját. Épp most lépnek ki a házból, ő és a fiúk na meg a három boszorkány - Indulunk!
- Oké - mondom majd mind a zsupsz kulcs felé vesszük az irányt, hogy egy szempillantás alatt a roxfortban lehessünk.

***

- Épp kviddics meccs van - jelenti ki Mira, mire én csak a szemeimet forgatom, Most komolyan! Szerinte mi vakok vagyunk?! Csak mert szerintem mindenki látja hogy épp a mardekárosoknál van a kvaff.
- Nagyon okos megállapítás - motyogom, mire kapok egy gyilkos pillantást. Épp a mardekár vezet, mikor is meglátok a pályán egy griffendélest, méghozzá....Liam-et. Mi a francot keres ő a pályán?!
- Roxanne miért szorult ökölbe a kezed? - hallom meg Narina hangját a fejemben. Ja igen halljuk egymás gondolatait. Klassz mi?
- Mit keres Liam a pályán?! Nem azt mondtad hogy...
- Én úgy tudtam már nem játszik de ezek szerint mégis - hallom, majd a beszélgetés megszakad, én pedig ismét Liam-et figyelem.
Milyen jól néz ki! A haját rövidebbre vágatta és most felállítva hordja. Még így távolról is látom ahogy a talárja megmutatja milyen izmos is lett egy év alatt. És azok a barna szemek! Istenem! Bárcsak az enyém lenne még! De sajna nem az. Már nem. És ezt csak magamnak köszönhetem.
- Nos - szólal meg apa, mire rákapom a tekintetem - A terv a következő. Mira, Leila! Ti és a fiúk berepültök és kisebb zavart keltetek, míg Fergie felírja az égre Roxanne nevét - pillant rájuk, majd rám néz - Roxanne! Mi ezután szép lassan felsétálunk a pályára aztán pedig kezdődhet a móka - dörzsöli össze kezeit, én pedig rájövök mi is fog történni.
- Nekem kell rájuk támadnom, igaz? - pillantok rá, mire elvigyorodik - Én nem bántom őket. Hisz' tudod...
- Tudom kicsim, tudom. Nem is kell bántanod őket, csupán egy picit rájuk kell ijeszteni. Egy aprócska párbajt kell vívnod egyikükkel hogy lássák, már nem vagy olyan gyenge! Oh, és ne feledd - néz rám jelentőségteljesen - Légy kegyetlen és kitartó!
Sután bólintok, s a terv kezdetét veszi. Mira-ék megindulnak s a pálya felől már csak sikítozást hallok. Mira-ék a pályán randalíroznak s nevem pár másodperc múlva már az égen virít. Itt az idő!
Apa megindul balra én és Narina pedig jobbra. Klassz mert erre senki nem figyel, pláne mikor Derek kiszúrja aput. Derek. Milyen más. Sokkal izmosabb és borostája van. Mellette Ruth áll és a bátyám kezét szorongatja. Zayn is ott van és ő is sokkal izmosabb, mint volt. Aztán a pillantásom kicsit tovább megy és meglátom Nicola, Karen és Geoff Payne-t. Na ne! Mit keresnek ezek itt?!
- Őszintén szólva kedvesebb fogadtatást vártam, Derek - kezdi apa mi pedig Nar-ral tovább sétálunk - Elvégre, a nagybátyád vagyok!
- Te nem vagy senkim - sziszegi a fogai közt - Legfőképp nem a nagybátyám! Megölted a húgomat! A saját véredet! Mi a francnak adtad oda neki azt a rohadt képet?! Ha nem adtad volna oda most még mindig élne!
- Ejnye Derek - vigyorog gúnyosan apu - Hát nem nézted meg rendesen azt a szerencsétlen lányt, akinek a testét felhasználtuk? Nem láttad a szőke tincset a hajában? Sajnos azt még a varázslat sem volt képes elfedni. Azt hittem neked fog először feltűnni, de..úgy tűnik tévedtem - mondja, mire Derek elsápad.
- Nem - rázza a fejlét - Nem versz át. Roxanne halott - hajtja le a fejét. Itt az én időm. Fergie-re pillantok, s így az összes fiú megáll.
- Pedig jobban tennéd ha elhinnéd amit mond bátyus - mondom, miközben Nar-ral feléjük lépdelünk, majd tisztes távolságban megállunk. Azok az arcok. Derek, Ruth és Liam kikerekedett szemekkel vizslat engem, de szerintem leginkább a ruhám zavarja őket. Igen. Mikor apuékhoz kerültem Fergie azonnal kezelésbe vett. Szerinte egy gonosz lánynak szexin kell öltözködnie és a sminket sem hanyagolhatja. Már hozzászoktam, hogy ha kinyitom a szekrény ilyen ruhákkal találom szembe magam.
Zayn az aki csak áll és néz. Mintha meg sem lepné, hogy élek.
- Hát tényleg igaz amit Aaron mondott - szólal meg mire rákapom a tekintetem - Aaron meglátta Narina-t a tiltott rengetegnél miközben Liam-et figyelte. Ebből azt szűrte le hogy élsz. És igaza volt.
Arcomra gúnyos mosoly ült ki, míg szemeim elismerően csillogtak Zayn-re. Okosabb mint hittem. Bevallom, hiányzott. Mindegyikőjük hiányzott, de Zayn...Szabályosan beleőrültem hogy nincs velem a legjobb barátom. Elveszítettem őt.
- Ügyes - bólintok - Meséljetek! Mi történt veletek egy évig?
- Inkább veled mi történt? - kérdezi Derek, s nem értem miért. Tény hogy megváltoztam, de...ennyire látszódna? Biztosan.
- Semmi különös - vonok vállat - Megtanultam irányítani az erőmet - vigyorgok mint a vadalma, majd egy szempillantás alatt átváltozok. Na igen. A sok átváltozás miatt már nem tart percekig a dolog. 
Emlékszem, egy év alatt hányszor gondoltam arra, hogy inkább felvállalom a harcot apuval, de a szeretteimmel legyek. Rengetegszer. De mindig meggondoltam magam. Hisz' mi van ha bosszúból apu megöli őket? Abba belehalnék ha miattam végezne velük. Inkább szenvedek, mintsem bajba keverjem őket. Igen. Ez a legjobb megoldás.
- Szóval - kezdem, miközben Derek-ék felé lépkedek - Ki szeretne párbajozni velem? - húzom fel kérdően az egyik szemöldökömet. Csönd. Csak Minerva veszi a bátorságot, hogy felém lépkedjen.
- Mi történt veled Roxanne? Miért vagy vele - mutat az apámra - Hisz' megölte az édesanyádat és a másik három elemet! Zayn családjával is ő végzett!
 - Régen volt - vonok vállat és tudom, Zayn-nek ez már csak a kegyelemdöfés volt - Meg amúgy is. Csak ő tud segíteni az avatár dologgal, szóval nincs sok választásom. Egyébként pedig...nekem tetszik ez az életmód. Tetszik, hogy az emberek félnek tőlem.
- Ez nem az a Roxanne, aki év elején megjelent itt - hallok meg egy ismerős hangot. Balra kapom a fejem és megpillantom Niall-t. Jéé! Ez most akkor nem utál engem?
- Micsoda öröm Niall - mondom - De most hagyj mert épp szét akarom rúgni valaki seggét!
- Akkor rajta - szól Derek, majd átváltozik - Mutasd! Mit tanított Marcus - ejti ki undorodva a nevet, én pedig támadok.

***Órák múlva, Roxanne szobája***

Legyőztem a saját testvérem! Most miattam fekszik a gyengélkedőn. Igen, miattam megsérült, pedig én esküszöm nem akartam! Nem akartam bántani. De ez sajna senkit nem érdekel. És erre még Liam is rátett egy lapáttal. Ugyanis, miután Dereket elvitték, ő odajött hozzám és ezt mondta: "Te már nem Roxanne Hale vagy, hanem egyike azoknak a lotyóknak akik bedőltek Marcus-nak!" Fájt ezt pont tőle hallani. De sajna igaza van. Egy vagyok Marcus talpnyalói közül...

15. Fejezet: SZERETLEK ROXANNE HALE!

Hi!

Íme az évadzáró rész!

Ez extra hosszú és izgalmas, tehát komizni és feliratkozni KÖTELEZŐ!!!!!

Emellett a csoportba is csatlakozhattok amit most már mindig megtaláltok bal oldalt!

Most egy kisebb szünet következik a blogba (előre láthatólag egy-vagy két - hét) hogy részeket írhassak! Nemsokára találkozunk és remélem mindnyájan velem tartotok!

Puszillak titeket kis tigriseim, Gigi <3

- Mit akarsz? - pattantam fel Liam öléből és fordultam felé.

- Oh én ugyan semmit - nevetett Marcus - Csupán fel szeretnélek világosítani egy - két dologról.

- Nem igazán érdekel.

- Szerintem ez nagyon is érdekelni fog - mosolyodott el gunyorosan majd egy képet vett eéő és a kezembe nyomta - Liam! Meg tudod ezt magyarázni?

A képen Liam és Regina volt amint...csókolóznak.

- Roxanne ez..

- Mikor történt ez? - szakítottam félbe.

- A bálon - sóhajtotta - Hidd el, hogy nem én kezdeményeztem! Regina csak úgy letámadott és én egyből ellöktem magamtól!

- Most kérlek menj el, Liam - mondtam nyugodtan. Legalábbis kívülről úgy tűnt nyugodt vagyok, de belül...összetörtem.

- Mi?

- Menj haza! Egyedül szeretnék lenni.

- Roxanne..

- Csak menj! - kiáltottam rá, ami hatott is. Liam lassan megfordult, majd elment. Pont ahogy kértem.

- Sajnálom, kincsem - hallottam meg Marcus nyájas hangját magam mögül.

- Ne merészelj így hívni! - fordultam felé szikrákat szóró szemekkel. Testem remegni kezdett. Látásom elhomályosult, s a szívverésem felgyorsult. Több mint két hete nem változtam át és most épp itt volt a lehetőség. Az ok, amiért megint átváltoztam. És én kihasználtam ezt. Hatalmasat sikoltottam, majd testemet fény vette körül. Szememet szorosan lehunytam, majd mikor újra felnyitottam pilláimat, már átváltozva álltam Marcus-szal szemben, aki az új alakomat csodálta.

- Megfizetsz mindenért! - kiáltottam, majd nekimentem. Az első ütésemet könnyen kivédte, majd ellökött. Nekiestem a közeli fának, és szinte hallottam ahogy roppan a hátam. Fájdalmasan felszisszentem, majd újból felpattantam. Ezúttal egy jégbombát röpítettem felé, de ezt is kivédte. 

Hosszú harcnak nézek elébe.

- Gyerünk kicsi Roxanne! Tudsz te ennél többet is!

Újból támadtam, ám ezúttal nem a vizet használtam. Egy tűzgolyót repítettem felé, s ez végre betalált. Újabb és újabb golyót kreáltam. Hol tűz, hol szél, hol pedig vízgolyó. De Marcus mindet kivédte. Tornádót formáztam a kezeimmel, s immár azt küldtem felé. Kivédte.

S ekkor ő támadott. Hatalmas jéggömböket dobott felém, s a legtöbbet ki is védtem. 

- Mit akarsz tőlem?! - kiáltottam ő pedig megállt. Mindketten visszaváltoztunk. Légzésem még mindig gyors volt, s a szívem is eszeveszett tempóban vert.

- Hogy mit? - nevetett fel - Azt akarom, hogy meghallgass és megtudd a teljes történetet!

- Minek?!

- Mert a lányom vagy, Roxanne - enyhült meg a hangja - Nem akarom, hogy gyűlölj engem!

- Késő bánat - nevettem fel erőltetetten.

- Kérlek, had mondjam el mi történt tizenhat éve! - kiáltotta.

Gyorsan kellett döntenem. Ha elmegyek vele lehet hogy átver és megöl. Ha viszont maradok, akkor sosem tudom meg az igazságot. Hiába. Tudom, hogy Derek nem mondott el mindent. Patt helyzet.

- Rendben - szólaltam meg pár perc csend után - Veled megyek!

Liam szemszöge:

Rekord idő alatt értem haza. Tudtam, hogy Roxanne neki fog menni Marcus-nak és ha Derek nem segít neki akkor...nem biztos hogy túléli.

- Derek! - rontottam be a házba. Az egész család a nappaliban volt, s a kiáltásomra mindenki felkapta a fejét.

- Mi a baj Liam? - állt fel Derek.

- Roxanne...Marcus - lihegtem - A játszótéren voltunk és...megjelent Marcus...egy képet mutatott Roxanne-nak amelyen látszik ahogy Regina nekem esett a bálon...próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem én kezdeményeztem, de ő elküldött...Neki fog menni Derek - néztem rá. A düh és a félelem keveredtek a szemében. Hirtelen már csak azt vettem észre, hogy a nyakamnál fogva szorít a falhoz, a többiek pedig próbálják megállítani.

- Ha egy haja szála is meggörbül kicsinállak! Világos?! - kiáltotta. Nagy nehezen bólintottam, mire elengedett én pedig a földön landoltam.

- Oda kell mennünk! - jelentette ki Ruth és már vette is fel a cipőjét. A többiek követték az utasítását, ám Derek megszólalt.

- Nem! Csak én és Liam megyünk!

- Szó sem lehet róla! - jelentette ki Ruth - Van pálcánk, tudunk segíteni - Derek már épp megszólalt volna ám a drágalátos nővérkém belefojtotta a szót - Nincs de! Menjünk.

Pár perc alatt a játszótérre értünk, ám Roxanne-nek és Marcus-nak hűlt helye volt.

- Hova tűntek?! - idegeskedett Derek.

- Derek - Ruth hangja elcsuklott, mintha sírna, miközben a hinta mellé mutatott.

Mindannyian odamentünk, ám amit láttunk...

- Nem! NEM! Nem, nem, nem, nem, NEM! - kiáltottam, majd térde rogytam. Roxanne élettelen teste ott hevert előttünk. Kezében a pálcája, amit maga felé tartott. Nyilván a halálos átkot mondta el.

Vállam rázkódott a sírástól és pár másodperc múlva Derek is mellettem volt ugyanebben az állapotban.

- Nem! - zokogtam - Az én hibám! Az én hibám! Miért tetted ezt?! MIÉRT?! - kiáltottam! 

- Nem a te hibád! - fogta meg a vállamat Derek. Ő is sírt. Ruth is sírt. Hárman egymás mellett térdeltünk és csak zokogtunk. Talán órákon át, mindaddig, amíg Minerva el nem tüntette a testet...

Roxanne szemszöge:

- Miért kellett ezt tennünk? Fáj így látnom őt - mondtam apának, miközben a zokogó Liam-et figyeltem.

- Így lesz neki a legjobb - felelte kimérten.

- Ezzel megvédem...magamtól?

- Igen. Ez lesz a legjobb. Mindenkinek - mondta, majd vissza ment a búvóhelyre.

- De nekem nem - súgtam megtörten, s könnyeim utat törtek maguknak.

- Roxanne ez nem helyes - szólalt meg mellettem Narina.

- Narina nem tehetünk mást! Hallottad apát! Az avatárok veszélyesek! Ő is az volt! Elvesztette a fejét és ezért halt meg Derek apja! Nem akarom, hogy Liam meghaljon épp ezért teszem ezt.

- Honnan szedett Marcus egy hullát?

- Az egyik embere talált rá a lányra - feleltem - Némi kis varázslattal pedig olyanná vált mint én.

- Addig maradunk vele, amíg megtanulod irányítani az erődet?

- Talán. Nem tudom még, Narina. De azt tudom, hogy Liam-éket megvédem! Bármi áron!

- Na és ha Marcus arra kér, hogy öld meg őket?

- Nem fogom megtenni! Lehet, hogy most eladtam a lelkem és gonosz leszek, de megígérte, hogy cserébe nem bántja őket! És nekem csak ez számít!

- De Roxanne! Mi lesz ha végleg gonosszá válunk? Képes leszel ártatlanokat ölni? - nézett rám.

- Nem. Én nem fogok ölni. Ha ölök, elveszítem az erőmet. És az sem nekem sem apának nem jó. Szüksége van rám. Épp ezért teszi azt amit mondok neki!

- Hát jó. Remélem nem lesz semmi gond ebből.

- Nem lesz - mondtam még mindig Derekéket bámulva. Már négyen zokogtak egy helyben, a "testemet" pedig már elvitték. 

Fáj őket így látni. De muszáj. Megegyeztem Marcus-szal. Ha nem bántja őket, akkor mellé állok. Engedem, hogy kihasználja az erőmet, de ahhoz meg kell tanítania uralni azt, ami könnyű lesz neki. Ő volt az avatár, ám amikor elvesztette a fejét, és balesetként megölte Steven-t, elvesztette az erejét és én kaptam meg. Bár azt nem értem, miért vesztette el. Azt mondta, akkor veszítjük el az erőnket, ha ártatlant ölünk és meg akarjuk tenni. Nem baleset volt, vagy szükségszerű, hanem szimplán becsvágy. Akkor, ha Steven balesetben halt meg, miért vesztette el az erejét?

Ki fogom deríteni!

Szegény Liam! Azt hiszi öngyilkos lettem a kép miatt. Pedig tudom, hogy Regina mászott rá, ő pedig ellökte magától. Apu elmondta. Azt mondta, tudta, hogy csak így tud velem kettesben maradni. Hát. Bevált. 

- Gyere Roxanne!

- Megyek - mondtam. Megfordultam, felpattantam Narina hátára és már ott sem voltunk.

Remélem, minden rendben megy majd és Liam boldog lesz...valaki mással...

Liam szemszöge:

Egy hét múlva, a temetésen:

Vörös rózsák mindenhol. Rengeteg varázsló, rengeteg diák, a családom és Moon-ék. Mindenki itt van aki ismerte Roxanne-t. A temetés szép volt. A pap megható beszédet mondott, ahogy Derek és Moon-ék is. 

 Mrs Moon keservesen zokogott, miközben elmondta, mennyire sajnálja, hogy nem úgy bánt Roxy-val ahogy ő azt megérdemelte. Érdekes, hogy az ember mindig akkor jön rá mennyire fontos valaki számára, ha már elvesztette azt a személyt. 

Én elvesztettem életem szerelmét. A lányt, aki fényt hozott az életembe. Azt, aki miatt élni akartam. Aki beragyogta minden napomat. Aki miatt öröm volt felkelni. akivel elképzeltem a jövőmet, a gyerekeinket, az esküvőnket, mindent!

És most itt térdelek a sírja előtt és azon töprengek, mi lett volna, ha...?

Ha hamarabb odaérünk? Ha el sem megyek? Ha nem látja meg a képet? Ha ki sem megyünk a játszótérre? Akkor is meghalt volna? Itt hagyott volna akkor is? Így visszagondolva, százszor jobb lett volna, ha szakít velem ott az erkélyen. Akkor talán még láthatnám őt. Még ha nem is lenne az enyém, de élne. itt lenne a testvérével! Nem pedig ott fent a mennyben. Mert biztos, hogy oda került. A mennybe. Talán az anyukájával is találkozott. És a többi elem biztosan kedvesen fogadta. Igen. Biztos boldog.

És amíg ő boldog, addig én megőrülök! A bűntudat, miszerint miattam halt meg, felemészt! Piszkosul fáj! És hiába bizonygatja Derek, hogy nem hibáztat engem, én tudom, hogy engem okol. Érzem.

Anyámék meg, mintha mi sem történt volna önfeledten terveznek családi programokat és nem értik, hogy  mi Ruth-tal miért maradunk otthon. Hogy Derek miért roskadt magába. Hogy Zayn miért maradt itt. Miattam. Tudja hogy őrültséget csinálnék, ha nem lenne valaki velem a nap huszonnégy órájában.

- Hiányzol, Roxanne - súgtam, miközben végigsimítottam a feliraton:

Roxanne Hale

1998-2014-ig

"Szívünkben örökké élni fogsz!"

- Miért tetted ezt, kicsim? - csuklott el a hangom, s könnyeim ismét folyni kezdtek - Miért csináltál ekkora butaságot? Miért? Sokkal jobb lett volna, ha kidobsz és a fejemhez vágod, hogy mennyire utálsz,de legalább itt lennél...velem.

Zokogva borultam a sírra. Keservesen zokogtam, miközben azt hajtogattam: Miért? 

- Ha hallasz engem - kezdtem - Akkor tudnod kell, hogy...SZERETLEK ROXANNE HALE! - kiáltottam, majd újra zokogni kezdtem...

14. Fejezet: Jaj, ne!

Sziasztok!

Íme a következő fejezet. Remélem, elnyeri a tetszéseteket!

A következő rész már az évadzáró lesz :)

- Köszönöm, hogy segítettél! - hálálkodott Karen már vagy századjára - Menj fel nyugodtan Liam-hez - mosolygott rám kedvesen.
December 23-a van. Holnap karácsony, így segítettem egy kicsit Karen-nek a konyhában. Sütöttünk egy-két süteményt amiket ki is díszítettünk.  Karen nagyon jó társaság, így élveztem a vele töltött időt.
- Rendben - mosolyogtam, majd az emelet felé vettem az irányt. Szélsebesen vettem az irányt Liam szobája felé, mivel már nagyon hiányzott. Mások szerint butaság, hogy alig két órája váltunk el és máris hiányzik,de szeretem. Nagyon szeretem. Bármire képes lennék érte és hiszem, hogy ő is így érez. Legalábbis remélem.
Gondolataimból az ébresztett fel, hogy Liam ajtaja előtt állok. Udvariasan kopogtam, majd miután elhangzott a "gyere" szócska, beléptem.
- Szia - mosolyogtam, majd mellé telepedtem az ágyra - Mi jót csinálsz? - öleltem át hátulról.
- Semmit csupán gondolkoztam - mondta, majd egy finom kis puszit nyomott a kézfejemre - Milyen volt anyuval? Ugye nem hozott kínos helyzetbe?
- Nem - ráncoltam a szemöldököm - Miből gondolod, hogy ezt tette?
- Csupán nem akarom, hogy az legyen, mint Nicola-val - sóhajtotta. Na igen. Nicola finoman kifejezte az érkezésünk napján, hogy mit gondol rólam. Konkrétan üvöltött velem. Azt akarja, hogy hagyjam békén Liam-et és a családját, sőt még Dereket is, mivel egy gyilkos nem való közéjük. Liam persze mellém állt, de láttam a család felnőtt tagjainak arcát. Tudom, mit gondolnak rólam. Nem tetszik nekik, hogy a fiújuk közelében vagyok. Nem akarják, hogy egy gyilkos lánya legyen vele. Egyedül Ruth fogad el. Őt nem zavarja a tény, hogy apám egy gyilkos.
- Hát én sem - sóhajtottam, majd felálltam és az erkélyre mentem. Nekitámaszkodtam a korlátnak és csak néztem a messzeségbe. Hallottam ahogy feláll, majd mögém áll. Két karját derekam köré fonta, míg állát a vállamra tette.
- Kicsim kérlek - sóhajtotta - Ne hidd hogy igaza van, mert nincs. Te nem tehetsz arról ami történt. Én szeretlek és csak ez számít. Az, hogy veled akarom leélni az életemet. Azt akarom hogy te legyél majd a gyermekeim anyja. Hogy örökké velem legyél!
- Én is ezt akarom, de Liam - fordultam felé - Ez így nem fog menni.
- Mi?
- Nem tudok úgy veled lenni, hogy tudom a családod megvet és képtelenek elfogadni, hogy egy gyilkos az apám. Nekem ez nem megy - hajtottam le a fejem.
- Te most szakítani akarsz?!
- Igen - csuklott el a hangom.
- De...de...Roxanne miért? - emelte fel a fejem és nézett a szemembe.
- Nem akarom, hogy a családod megutáljon miattam!
-  Engem nem érdekel ha megutálnak! - emelte fel a hangját - Egyszerűen csak veled akarok lenni! Biztonságban tartani! Megvédeni! SZERETNI!
- Én is ezt akarom, de...
- Akkor nincs de! - szakított félbe - Ne rágódj ezen! El kell fogadniuk a döntésem! És el is fogják! - húzott magához. Karjaimat átfontam a nyaka körül, míg az ő kezei a derekamra fonódtak.
- Sajnálom - súgtam.
- Nem haragszom - húzódott egy fél mosoly az ajkára -  Szeretlek!
- Én is téged! - feleltem.
Ajkait hirtelen tapasztotta az enyéimre. Ajkaival szinte felfalta az enyéimet. Kezei a derekamról megindultak lefele, majd végül a fenekemen állapodtak meg. Egyik kezemet hajába vezettem és jólesően megmarkoltam azt. Nyelve egy pillanat alatt csúszott át számba, s hívta táncba az enyémet.
Csókunk vad volt. Túlságosan is.
Liam kezei a combom tövéhez vándoroltak, majd megemeltek. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, ő pedig elindult velem az ágya felé. Csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Finoman ráfektetett a puha paplanra és felém mászott. Csókunkat megszakította és a nyakamat kezdte el behinteni apró puszikkal. Halkan sóhajtottam, majd a sóhajtás nyögéssé alakult, mikor ajkaival egy érzékeny pontot érintett. Először puszilgatta, majd szívni kezdte az adott helyet.
- Liam - lihegtem, mire felnézett rám. Szemei sötétek voltak a vágytól, s a levegőt is gyorsan vette - Ne!
- Te... - ráncolta a szemöldökét - Nem akarod?
- De - húztam vissza vállánál fogva, mikor leszállni készült rólam - De még nem most!
- Értem - húzta fanyar mosolyra ajkait.
- Liam - felnézett rám - Szeretlek és akarlak, de még nem most! És nem itt. A szüleid lent vannak míg a bátyám és a nővéred a szomszéd szobában. Ha most történne meg és meghallanák, élve megnyúznának minket!
- Igazad van - mondta, majd egy utolsó puszit nyomva ajkaimra leszállt rólam - Gyere - húzott fel - Sétáljunk egyet.
Mosolyogva bólintottam, mire ujjainkat összekulcsolta és együtt hagytuk el a szobát. Lementünk a lépcsőn, majd egy gyors elköszönés után felkaptuk a kabátjainkat és kiléptünk a hűs levegőre.

Már órák óta ülünk itt a játszótéren egy hintában és beszélgetünk. Arról, hogy mik a terveink és miket szeretnék elérni.
- Minden...olyan nyugodt - mondtam - Vajon meddig lesz még így?
- Eddig a percig! 
Jaj, ne!

13. Fejezet: Azt szeretném, ha téged se zavarna!

Hi Ladies!

Elnézést a sok késedelemért, de megbetegedtem - csak én vagyok ilyen béna hogy karácsony reggelre leszek beteg - s máig nyomtam az ágyat.

Tudom, senkit nem érdekel, de gondoltam jó, ha mindenki tisztában van az okokkal.

Bocsánat, hogy ilyen rövid lett, de hamarosan évadzáró részre számíthattok, ami jó hosszú lesz :)

Nos, jó olvasást!

- Olyan gyönyörű! - ámuldoztam a Wolverhampton-i állomáson, Liam és Derek között állva. Bizony. Liam és a mi - állítólag - szülővárosunkban vagyunk. A bál végül sokkal jobban végződött, mint azt vártam. Derek hála a gondolatolvasásnak, könnyen rájött, hogy hazudtam Liam-nek. Ő is tudja mit mondott nekem Regina és Zayn is "kifülelte". Ettől eltekintve egész jó kis este volt, és nem kizárt, hogy lenne kedvem megismételni. Másnap reggel már csomagolnunk kellett, ha időben ide akartunk érni.
- Igen az - mosolyodott el Derek, míg Liam csak helyeslően bólintott.
- Látni akarom a házunkat! - jelentettem ki, mire mindketten felnevettek.
- Oda megyünk! - nevetett még mindig Liam - Vagyis inkább mellé.
Érdekes fejet vághattam, mivel megint nevetni kezdtek, s Derek megmagyarázta.
- Liam-ék a szomszédaink.
- Így már világos! - mosolyodtam el gunyorosan, majd végre elindultunk. Fogtunk egy taxit, bepakoltuk a csomagjainkat, majd elindultunk a Payne rezidencia felé.
Út közben Liam-nek szinte be nem állt a szája. Minden egyes házról eszébe jutott egy-egy gyerekkori emléke, amit feltétlenül meg kellett velünk osztania. Na meg persze letudta az idegenvezető körutunkat is.
A kocsi lelassított majd megállt egy gyönyörű nagy ház előtt. Hatalmas ablakok és gyönyörű szép kert. Kiszálltunk, kivettük a cuccainkat, majd Liam vezetésével bementünk.
- Megjöttünk! - kiáltotta Liam, majd a cuccainkat lepakolva a - gondolom - nappali felé vettük az irányt. Sejtésem beigazolódott, mivel a nappaliba lyukadtunk ki ahol a Payne családdal találtuk szembe magunkat. Ruth is itt volt mivel ő már a bál után hazajött.
- Kisfiam! - zárta karjaiba Liam-et egy idősebb hölgy, az anyukája.
- Liam! - ölelte meg utána édesapja is, amin lehetetlen lett volna nem elmosolyodni.
- Derek? - néztek bátyámra Liam szülei - Te vagy az? - bátyám büszkén bólintott, mire őt is karjaikba zárták - Milyen nagy lettél!
- És milyen jóképű - nevetett Geoff, majd pillantása rám esett - És te ki vagy?
- Apu, anyu - állt mellém Liam, és átkarolt - Ő a barátnőm, Roxanne Hale.
- Roxanne?! - nézett rám nagy szemekkel Karen - Te lennél a kis Roxanne?
- Öhm...Igen - mondtam kissé bizonytalanul. Karen felém indult, s már azt hittem megver, de nem ez történt. Átölelt s halkan szipogni kezdett amit nem értettem. Segélykérően néztem a többiekre, s Geoff segített is.
- Te nem tudhatod, de Karen és édesanyád szinte legjobb barátnők voltak és az sem utolsó dolog, hogy egyszerre szültek egy azon helyen. Nagyon hasonlítasz rá!
- Pedig én - kezdtem bele, mire Karen is elengedett s mindenki rám figyelt - Én nem vagyok...Én...Én nem vagyok Derek édes testvére...csak fél - nyögtem ki nagy nehezen, s azt kívántam bár meg sem szólaltam volna.
- Hogy mi? - sipította Karen, mire Geoff mellé állt és csitítani kezdte - Ezt mégis hogy érted?!
- Hát... - kezdtem, ám Derek félbeszakított.
- Peter-nek nem lehetett gyereke így Marcus-t kérték meg hogy segítsen - magyarázta - Roxanne Marcus lánya.
- Az lehetetlen - rázta meg a fejét Geoff.
- Nancy nem tett volna ilyet! - háborgott Karen is.
- Pedig megtette - vonta meg a vállát Derek.
- És nem...undorodsz tőle? - hallottunk meg egy lány hangot a kanapé felől. Arra fordultam és Nicola-val találtam szembe magam.
- Már miért undorodnék? - nézett rá értetlenül szeretett bátyám.
- Hát...mert az apja megölte az anyukádat és a mostohaapádat.
- Erről nem ő tehet! Nem az ő hibája hogy Marcus egy elmebeteg! - felelte Derek ingerülten, majd kiviharzott.
- Öhm..-kezdtem - Utána megyek.
Liam bólintott egyet, s én elindultam. Ki azon az ajtón amelyen Derek, s így a kertbe jutottam. Drága bátyám a hintaágyon ült lehajtott fejjel. Odamentem, majd leültem mellé és átkaroltam.
- Derek - kezdtem - mi a baj?
- Téged kicsit sem zavar amit mondott? - emelte rám pillantását - Hogy téged tart felelősnek?
- Nem, mert tudom hogy nem így van! Ahogy azt is tudom, hogy kb minden második ember szerint felelős vagyok azért amit ő tett.
- De hisz' nem is éltél! Nem tehetnek felelőssé azért amit ő tett!
- Derek! Nyugi! Engem nem zavar, ha valaki ezt gondolja. Azt szeretném, ha téged se zavarna!
- De..
- Nincs de! - vágtam szavába. 
- Oké - sóhajtotta, majd átölelt - Úgy szeretlek!
- Én is téged - mormoltam vállába.
- Na gyere, menjünk be!