Új blog!

Halihó csajok!
Huh....de rég írtam ide :D
Nos, már elkezdtem írni egy új, Liam-es történetet, melyet hamarosan olvashattok is, amint kész a design és a fejléc :D Remélem, ott is velem tartotok, és tetszeni fog nektek! :)
Annyit azért elárulok, hogy a történet maffiás :)
Íme: http://themaffialoveliampayne.blogspot.hu/
Puszi: Gigi <3

Búcsú és bejelentés!

Sziasztok drágák!

A történet véget ért, és itt a búcsú ideje. Fájdalmas, de ez most szükséges...
Köszönöm az olvasóimnak, hogy velem tartottak, és azoknak is akik akár csak egy percre is benéztek hozzánk. Nekem vannak a legeslegjobb olvasóim a világon!
Nemsokára indul egy blogom, melynek főszereplője ismét Liam lesz. Link
Remélem, ott is velem lesztek, sokat komiztok és feliratkoztok. Örülnék neki, mivel ilyen olvasókra, szükségem lesz :D

Nos, lenne itt még valami, még a köszönetnyilvánítás előtt. LEHETSÉGES, de CSAK LEHETSÉGES, hogy a blog valamikor folytatódik, mint harmadik évad. Van a fejemben egy-két ötlet, ám nem biztos hogy ki tudom vitelezni. Ha mégis, szólni fogok. Éppen ezért a blog nem törlődik - amúgy sem akartam - tehát bárki, bármikor olvashatja.  

És akkor a köszönetnyilvánítás:
Nagyon köszönöm, hogy velem tartottatok ezzel a történettel. Ti vagytok a legjobbak. Rengeteg felejthetetlen pillanatot okozott nekem ez a blog, és ezt is szerettem a legjobban írni. Tele csavarral, gondokkal, fordulatokkal. Igaz, Liam és Roxi szerelmének kialakulását, nem dolgoztam ki annyira, de ez szándékos volt. A történet inkább a bonyodalmakról, és a gonosz legyőzéséről szólt, egy kis szerelemmel fűszerezve. 
Remélem, élveztétek a történetet! :D

Mielőtt azonban tényleg vége lenne a dolognak, van egy utolsó kis kívánságom felétek.
Kérek minden olvasót, hogy írja le komiba, vagy a csoportba, a kedvenc jelenetét, kedvenc mellékszereplőjét, és hogy ő milyen véget szánt a történetnek! Ugye nem nagy dolog? Nos, várom a komikat.

Kellemes nyarat mindenkinek, és sikerekben gazdag következő tanévet kívánok mindenkinek!
Puszillak titeket, Gigi :D <3 :* 

Epilógus

Sziasztok lányok!

Eljött az utolsó rész....Remélem elnyeri tetszéseteket...a búcsúzkodást pedig később :D

Csendben meredek az előttem elterülő, csodálatos virágokkal és koszorúkkal díszített sírra. A hűvös szellő bele-belekap hosszú, kiengedett hajamba. Három, hosszú és fájdalmas év elteltével, ismét itt állok. Az Ő sírjánál. Életem első, és egyetlen igaz szerelmem sírja előtt. 

Liam James Payne

1998 - 2015

Hős voltál, amíg éltél, 

S mi hősként tekintünk rád, míg élünk!

Az idézetet édesanyja választotta Liam kedvenc könyvéből. Szerintem is gyönyörű. Emlékszem minden percre a temetéséből. Szabályosan zokogtam, és ordítottam, mikor a sírt a földbe helyezték. Fájt látni, és tudni, hogy tényleg vége. Tényleg itt hagyott, meghalt az én hibámból. 
Emlékszem, mikor először láttam....szerelem volt első látásra. Elöntöttek az emlékek:

- Elnézést a késésért - szóltam Minervának, majd az egyetlen szabad hely felé tartottam, ahol egy barna hajú, griffendéles fiú ült. Hatalmas barna szemei voltak, s kissé tüsibb haja. Talárja hanyagul lógott rajta, s elnyúlva ült a széken.
Leültem mellé, mire tekinteté rám kapta. Képes lettem volna elveszni tekintetében, ám Minerva nem így gondolta.

 Emellett itt a másik gondolat, ami egy ideje ott motoszkál a fejemben. Pontosabban a személy, aki ott motoszkál a fejemben. Liam. Napok óta csak rá gondolok. A magas, izmos alakjára, felzselézett barna hajára és gyönyörű barna íriszeire. Tökéletes. Ez az egy szó jut róla eszembe. Vajon miért keltette fel ennyire a figyelmem? Miért érzem azt, hogy ő más? Mintha egy láthatatlan energia húzna hozzá...

- Egyébként Ruth még mindig szeret téged, Derek - mondta Liam, mire bátyám fülig pirult, ám nem azért mert zavarban lett volna. Nem. Sokkal inkább a dühtől.
- Ha annyira szeret, akkor miért dobott? - köpte oda, majd felállt s elviharzott.  Értetlen tekintetemet látva Liam heves magyarázkodásba kezdett:
- Ruth, a nővérem, és Derek együtt voltak két évig, és egy éve Ruth szakított vele, azzal az ürüggyel, miszerint nem szereti, pedig igen. És Derek is szereti őt.

- Ruth Derek végzete - egészítette ki Zayn Liam-et aki bólintott megerősítésképpen. Szóval tudja mit jelent nálunk a végzet szó - Úgy mint neked Liam - tette hozzá Zayn, mire Liam csak egy csábító mosolyt küldött felém. Én pedig - akárcsak Derek - felpattantam, s a klubhelység felé vezetett utam.

- Még nem kicsi Roxanne. Még nem - súgta, majd eltűnt. Fáradtan rogytam össze, ám mielőtt testem találkozhatott volna a padlóval, valaki elkapott. Érzékeim azonnal megismerték ez illető auráját, s illatát. Liam! Karjaival szorosan fogott, majd megfordított. Karjaimat azonnal átkulcsoltam nyakán, mire még szorosabban ölelt. Közelsége megnyugtatott, s éreztem, szívverésem lelassul.
- Jól vagy? - kérdezte Derek. Bólintottam, ám Liam-et nem engedtem el. Szükségem volt rá!
- Magatokra hagyunk - mondta Zayn, majd kimentek.
- Szeretlek - súgta Liam, mire megborzongtam. Szívverésem felgyorsult, s a levegőt is gyorsabban vettem - Azt akarom, hogy a barátnőm legyél. Csak az enyém, senki másé!

- Én is szeretlek - súgtam - A tiéd vagyok. Csak a tiéd, senki másé!

- Félti őt - lépett be Minerva az ajtón, majd ült le mellém - Fél, hogy bajba sodorja. Hogy elveszíti azért, ami és aki ő valójában. 
- Honnan tudja? 
- Gondolatolvasás, Liam.
- Ezért nem beszél velem?! Azért, hogy megóvjon? - nevetett fel keserűen, majd elém guggolt. Tekintetemet rávezettem, s egyenesen szemeibe néztem - Azt hiszed, ezzel nekem jobb lesz?! Hogy jó lesz nekem, ha elkerülsz?! Ha úgy teszel, mintha már nem lennél a barátnőm?! Hát tudd meg hogy nem lesz jobb, sőt! Sokkal rosszabb! Könyörgöm neked , Roxy, Szólalj meg! Engedd hogy segíthessek. Ne haragudj Derekékre. Jót akartak neked, értsd meg! Kérlek - fulladt suttogásba hangja, ami még nagyobb fájdalmat okozott nekem.
- Hagyd Liam - suttogta Derek - Nem érsz el vele semmit. Menjünk!
Liam felállt, majd mindhárman elhagyták volna a szobát. Volna...
- Ne - suttogtam elhaló hangon, ám meghallották. Liam kirekedett szemekkel fordult felém, majd miután felfogta a tényt, miszerint megszólaltam, ismét előttem termett.
- Roxy?
- Liam - suttogtam. Felállt, majd karjaiba kapott, afféle "menyasszony stílusban". Erősen szorított magához, míg Minerva kiment, Derek pedig halvány mosollyal az arcán figyelt - Tegyél le - kértem, majd miután ez megtörtén Derek karjaiba vetettem magam. Erősen szorítottam ölelésemben, amit nem volt rest viszonozni.
- Sajnálom - suttogta - Sajnálom, hogy hazudtam, de nem tudtam hogy mondjam el. Így is annyit szenvedtél már. Nem akartam, hogy megint fájdalom érjen.
- Nem haragszom - ráztam aprót fejemen, majd könnyeim hullani kezdtek - Nem akarok olyanná válni mint ő. Én nem akarok gyilkos lenni. Nem, nem...
- Shh - hallgattatott el, majd letörölte könnyeimet - Nem vagy olyan mint ő, és nem is leszel. Te más vagy, mint ő!
Bólogattam, miszerint értem. Ismét magához ölelt, s én kezdtem megnyugodni. Az ölelése megnyugtat, akárcsak Liam-é vagy Zayn-é.
- Akkor...- emeltem fel fejem mellkasáról, s szemébe néztem - Mi..mi testvérek vagyunk, vagy..nem? - nyögtem ki nagy nehezen, mire szaggatottan fújta ki a levegőt.
- Azok vagyunk. Még ha csak féltestvérek is, de akkor is testvérek vagyunk! Te vagy az én kishúgom - mosolyodott el halványan - És mindentől meg foglak védeni!
- Én azt hiszem, megyek - hallottam meg Liam hangját, mire mindketten ránéztünk.
- Nem, majd én megyek - állította meg Derek, amiért most hálás voltam - Van mit megbeszélnetek - majd távozott.
Leültem az ágyra, Liam pedig mellém. Kínos csönd vette kezdetét. Nem tudtam, mit is kellene mondanom neki. Úgy látszik, ő tudta, mivel beszélni kezdett.
- Akkor...még a barátnőm vagy? - nézett szemeimbe, s én is így tettem. Ismét elvesztem, azokban a gyönyörű, barna szemekben.
- Igen..gondolom - javítottam ki magam, mivel nem tudtam, ő hogy gondolja ezt.
- Gondolod? - húzta fel szemöldökeit.
- Hát..izé...nem tudom, te mit gondolsz erről...vagy egyáltalán akarod-e...hogy én..meg te... - dadogtam össze vissza, mire csábosan elmosolyodott. Szívem, eszeveszett tempót vett fel. Légzésem felgyorsult.
- Nem tudod, hogy akarom-e, hogy a barátnőm legyél? - bólintottam - Jaj, te bolond nőszemély - húzott magához nevetve, majd fülembe suttogott - Még szép hogy akarom.
Jóleső borzongás futott végig rajtam, mire ismét elmosolyodott, majd lassan közeledni kezdett felém - Szabad? - kérdezte, mire aprót bólintottam.
Ajkai vészese közeledtek felém. Először csak egy apró puszit nyomott ajkaimra, majd finoman tapasztotta rájuk övéit. Lassan és finoman kezdett mozgásba ajka, amit serényen viszonoztam. Kezeit derekam köré fonta, mire én egyik kezemmel nyakát öleltem át, míg másikkal hajába túrtam. Ajkaim szétnyíltak, így nyelve könnyedén tudott átcsúszni a számba. Nyelveink lágy táncba kezdtek. Levegő hiányában váltunk el, ám még így is alig volt köztünk hely. Homlokát enyémnek döntötte, majd mindketten mosolyogni kezdtünk.
- Szeretlek -súgta, majd egy lágy csókban részesített.

- Én is téged - válaszoltam, mikor ajkaink elváltak egymástól. Szorosan átölelt, mintha attól félne, köddé válok.

- Wow - ámuldozott Liam, mikor mellé értünk. Derek karon ragadta Ruth-ot, majd be is mentek.

Arcom hamar vörös színre váltott, miközben Liam engem vizslatott.

- Gyönyörű vagy - húzott magához, s részesített egy rövidke kis csókban - És csak az enyém - mosolyodott el miután elváltunk.

- Csak a tiéd - válaszoltam szinte transzba esve. Liam ismét csókot nyomott ajkaimra, ám ez másabb volt, mint az előző. Az rövid és visszafogott volt. Ez pedig vad és szenvedélyes. Karjait derekam köré fonta, míg én hajába túrva adtam át magam az élvezetnek. Nyelve bejutásért könyörgött, amit meg is adtam. Nyelveink vad táncba kezdtek, s éreztem, hogy körülöttünk kezd forrósodni a levegő. Liam kezei elindultak lefelé, majd a fenekemen állapodtak meg. Halk nyögés hagyta el a számat, mikor megmarkolta. Szenvedélyes csókunk megszakadt, mikor egy erőteljes köhintést hallottunk magunk mögött. Azonnal elengedtük egymást, miközben zavarodottan - én pipacs vörösen - néztünk Harry-re és Reginára.

- Bocs ha megzavartunk valamit - vakargatta tarkóját Harry, míg Regina ölni tudott volna szemeivel - Már megyünk is - kezdte húzni maga után Reginát, ám ő nem mozdult.

- Én még szeretnék pár szót váltani Roxanne-el - mondta majd látva, hogy senki nem mozdul hozzátette - Négyszemközt!

A fiúk bementek a nagyterembe így mi kettesben maradtunk.

- Kicsim kérlek - sóhajtotta - Ne hidd hogy igaza van, mert nincs. Te nem tehetsz arról ami történt. Én szeretlek és csak ez számít. Az, hogy veled akarom leélni az életemet. Azt akarom hogy te legyél majd a gyermekeim anyja. Hogy örökké velem legyél!

- Én is ezt akarom, de Liam - fordultam felé - Ez így nem fog menni.

- Mi?

- Nem tudok úgy veled lenni, hogy tudom a családod megvet és képtelenek elfogadni, hogy egy gyilkos az apám. Nekem ez nem megy - hajtottam le a fejem.

- Te most szakítani akarsz?!

- Igen - csuklott el a hangom.

- De...de...Roxanne miért? - emelte fel a fejem és nézett a szemembe.

- Nem akarom, hogy a családod megutáljon miattam!

-  Engem nem érdekel ha megutálnak! - emelte fel a hangját - Egyszerűen csak veled akarok lenni! Biztonságban tartani! Megvédeni! SZERETNI!

- Én is ezt akarom, de...

- Akkor nincs de! - szakított félbe - Ne rágódj ezen! El kell fogadniuk a döntésem! És el is fogják! - húzott magához. Karjaimat átfontam a nyaka körül, míg az ő kezei a derekamra fonódtak.

- Sajnálom - súgtam.

- Nem haragszom - húzódott egy fél mosoly az ajkára -  Szeretlek!

- Én is téged! - feleltem.

Ajkait hirtelen tapasztotta az enyéimre. Ajkaival szinte felfalta az enyéimet. Kezei a derekamról megindultak lefele, majd végül a fenekemen állapodtak meg. Egyik kezemet hajába vezettem és jólesően megmarkoltam azt. Nyelve egy pillanat alatt csúszott át számba, s hívta táncba az enyémet.

Csókunk vad volt. Túlságosan is.

Liam kezei a combom tövéhez vándoroltak, majd megemeltek. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, ő pedig elindult velem az ágya felé. Csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Finoman ráfektetett a puha paplanra és felém mászott. Csókunkat megszakította és a nyakamat kezdte el behinteni apró puszikkal. Halkan sóhajtottam, majd a sóhajtás nyögéssé alakult, mikor ajkaival egy érzékeny pontot érintett. Először puszilgatta, majd szívni kezdte az adott helyet.

- Liam - lihegtem, mire felnézett rám. Szemei sötétek voltak a vágytól, s a levegőt is gyorsan vette - Ne!

- Te... - ráncolta a szemöldökét - Nem akarod?

- De - húztam vissza vállánál fogva, mikor leszállni készült rólam - De még nem most!

- Értem - húzta fanyar mosolyra ajkait.

- Liam - felnézett rám - Szeretlek és akarlak, de még nem most! És nem itt. A szüleid lent vannak míg a bátyám és a nővéred a szomszéd szobában. Ha most történne meg és meghallanák, élve megnyúznának minket!

- Igazad van - mondta, majd egy utolsó puszit nyomva ajkaimra leszállt rólam - Gyere - húzott fel - Sétáljunk egyet.

Mosolyogva bólintottam, mire ujjainkat összekulcsolta és együtt hagytuk el a szobát. Lementünk a lépcsőn, majd egy gyors elköszönés után felkaptuk a kabátjainkat és kiléptünk a hűs levegőre.

Csókunk lágy és szeretetteljes. Egyikünk sem sieti el a dolgokat, s ettől lesz igazán jó. Mindketten igyekszünk beleadni minden egyes érzelmünket ebbe a csókba, mintha ez lenne az utolsó. S tényleg az. Attól, hogy most elgyengültem, és hagyom, hogy megcsókoljon, még nem lesz minden tökéletes és szép. Én ugyanúgy maradok a szerepemben, melyben megpróbálom magamra haragítani őket, míg ő továbbra is játssza majd a szerelmes kisfiút.

Mert én tudom, hogy engem szeret és nem Regina-t. Csak rá kell nézni. Na meg persze az előbb vallott színt nekem.

- Mond hogy az enyém vagy! - súgja, miután elválunk - Mondd hogy szeretsz még! - simít ki egy kósza tincset az arcomból, miközben szemei fogva tartják enyéimet.

- Nem lehet - mondom, s nem csak neki fájnak ezek a szavak - Nem tehetem! A te érdekedben!

- Ez kurvára nem az én érdekem! - csattan fel, s egyúttal hátrébb is lép tőlem, majd hajába túr - Ha értem tennéd azt amit teszel, itt maradnál! Velem! Érted?! Nem hagynál el engem, majd tűnnél fel az életemben, mikor kedved tartja!

- Igazad van - felelem kissé ingerülten - Kár volt idejönnöm! Továbbléptél, én is ezt fogom tenni - kiáltom, majd hátat fordítok, s meg sem állok addig a bizonyos főhadiszállásig....

- Liam eressz el! - kiáltom, s látom ahogy Louis felénk közeledik, ám Derek és Zayn lefogja - Eressz! - üvöltöm, s érzem, a pokol ismét el fog szabadulni. Körmeim, fogaim és fejem fájni kezdenek. Ismét üvöltök egyet, s ekkor már Liam is elenged, de késő.

- Roxi? - lép elém, s éppen megfogná arcomat ám ekkor ránézek. Átváltoztam. Szemében megcsillan az én szemem. Vérvörös.

- Tűnj el onnan, vagy meghalsz! - kiált rá Louis a még mindig előttem álló Liam-re. Nem habozik, azonnal hátrál pár lépést, s ekkor minden világossá válik előttem. Fél. Fél tőlem!

Ismét fél tőlem, s ismét megvan rá minden oka. Egy szörnyeteggé váltam, és már magamat sem tudom uralni. Erőim kezdenek elhatalmasodni rajtam, s érzem közel a vég. Olyan hamar vége lesz mindennek ahogy elkezdődött. 

- Roxi? - lép felém egy lépést, ám ekkor én hátrálok meg. Nem bírom. Nem tudom elviselni, hogy fél tőlem. Pont ő. Ő aki a mindent jelenti számomra. Az életet. A fényt. Mindent!

- Roxanne ne merészeld! - kiált rám Derek és Zayn egyszerre, ám csak megrázom a fejemet, majd hátat fordítva kezdek futni az erő felé. Vagyis inkább kezdenék.

- Ne! - kapja el a derekamat Liam, s csak ekkor érzem meg mekkora erő is lakozik ebben a testben. Szinte már szokatlanul sok. Hiába ráncigálom magamat, ő megtart mindenféle erőfeszítés nélkül. Hogy csinálja?!

- Shh - nyugtat. Hátamat simogatja, mire libabőrös leszek. Érintése nyomán felforr a bőröm, így hozva nekem megnyugvást. Felpillantok rá, majd beszélni kezdek.

- Sajnálom! Szörnyű volt látni, mikor rátaláltál arra a lányra! Annyira sajnálom!

- Én is sajnálom! Csak a szüleim miatt voltam Regina-val! Esküszöm semmit nem érzek iránta! Csak irántad! - mondja, mire szívem heves tempót kezd el diktálni.

- Szeretsz még?

- És te?

- Örökké - motyogom. Liam elmosolyodik, majd ajkait enyéim ellen nyomja. Keze fenekemre csúszik, míg én haját túrom. Ajkai hevesen mozognak enyéimen, s szinte felfalják azokat. Nyelve betör a számba, majd heves táncba kezd enyémmel. Egyre hevesebb lesz csókunk, s mindketten egyre többet akarunk. Érzem a vágyat testében, mozdulataiban, főleg mikor csípőjét nekem nyomja. Megérzem merevedését nőiességemnél, ezáltal felnyögök. Ő válaszul csak belemosolyog szenvedélyes csókunkba, majd megmarkolja fenekemet. Ismét felnyögök, majd viszonzom e gesztust. 

- Te most megmarkoltad a fenekem? - szakad el tőlem, s szemöldök ráncolva néz rám. Vigyorogva bólintok, majd egy puszit nyomok ajkaira.

- Az enyém vagy?

- Csak a tiéd te őrült boszorkány! - mosolyog, majd kezeinket összekulcsolva indulunk meg az ajtó felé, ám megtorpan - Nem nézel körül? 

Nemlegesen megrázom a fejemet. Nem vagyok elég erős még ehhez. Idővel biztosan megteszem, de nem most. Még nem.

Kimegyünk az ajtót, Liam bezárja utánunk, majd hozzájuk megyünk át. Ajtajuk előtt megtorpanok, ám Liam tovább húz. Belépünk, majd a nappali felé megyünk, ahol mindenki tartózkodik. Amint Liam szülei és Nicola észrevesz, a mosoly lefagy arcukról, helyét pedig gyűlölet veszi át.

- Ez meg mit keres itt? - néz rám megvetéssel Karen. Szavai tőrként hasítanak szívembe, s kevés hiányzik hogy sírni kezdjek, ismét.

- A barátnőm és akkor jön amikor kedve tartja! - felel Liam csípősen, majd leül a kanapéra Niall (!) mellé, és ölébe ránt.

- Jó újra látni Hale - mosolyog rám Niall. Szemeim elkerekednek, mire nevetni kezd. Mi olyan vicces?

- Niall jóban van velünk - magyarázza Ruth, akit csak most veszek észre. Mosolyogva pattanok fel s ölelem magamhoz a régen látott lányt. Utána rögtön Perrie felé veszem az irányt, majd beszélgetni kezdünk. A Payne szülők és Nicola elhagyják a helyiséget, így már nem érzem magam feszélyeztetve. A hangulat tökéletesebb nem is lehetne. Csak egy kérdés tudja elrontani kedvünket. Meddig lesz ez így?

- Baja esik?! - kiáltja Liam - Megcsókolt téged a francba is! Ezt ugattam már három tetves hónapja, hogy többet érez iránta de téged nem érdekelt és tessék! Itt az eredménye! - kiáltja torka szakadtából. Kezem arcán csattan, mire elhallgat és észhez tér, ám már késő. Hátat fordítok, és meg sem állok a mardekárban lévő szobámig. Elmegyek mindenki mellett, nem nézve kit lökök fel. Becsalmom magam után az ajtót, majd az ágyra zuhanva kezdek keserves sírásba.

Mi a fenéért hibáztat engem? Nem csókoltam vissza, mert én őt szeretem nem pedig Louis-t! Nem bízna bennem?! De ha nem, akkor minek van velem?! Egy kapcsolat alapja a bizalom! Nem? Hát de! Akkor ő miért nem bízik meg bennem, ha annyira szeret ahogy mondja?! Nem értem őt.

- Jól vagy? - hallok meg egy hangot magam mellől, majd érzem ahogy besüpped az ágy. Egy gyönge simítás a hátamon, mire felülök és Zayn nyakába vetődöm. Karjaimmal erősen szorítom nyakát, ő pedig hátamat simogatja.

- Nem gondolta komolya - mondja halkan. Én elhúzódom tőle, és ráemelem könnyes tekintetemet. Ezt most nem mondja komolyan?!

- Mi?! Zayn ha nem gondolta komolyan akkor nem mondja ezt!

- Eldurrant az agya. Olyankor te sem tudod mit is beszélsz! - érvel teljesen jogosan. Fáj belátni, de igaza van. Mikor ideges vagyok én is megbántok bárkit, akaratlanul.

- Igazad van - törlöm le könnyeimet - Megkeresem - állok fel. Ő is feláll, majd együtt lépünk ki az ajtón, ahol Derek-be ütközünk. Haja kusza, arcán az idegesség jelei láthatók.

- Liam eltűnt! - nyögi ki. A világ fordul egyet velem. Eltűnt? Mikor? Hogy?

- Mi?! - sipítom - Mégis hogyan tűnhetett el alig fél óra alatt?!

- Marcus - nyögi ki. Nem! Az lehetetlen! Nem vihette el őt!

- Mondd már el mi történt! - kiáltom.

- Épp utána mentem az erdőbe és mikor megláttam őt Marcus épp elindult az ájult Liam-mel. Azonnal támadtam, de megjelentek a csatlósai ő meg lelépett Liam-mel.

- Az lehetetlen! - kiáltom s könnyeim ismét elő törnek - A te hibád!

- Roxanne! - szólal meg erőteljesen Zayn - Nem az ő hibája!

- De..

- Megtaláljuk - szakít félbe - Ígérem!

Kinyitom a szememet, felállok, és Liam kitárt karjaiba vetem magamat. Arcomat mellkasába fúrom, s halkan pityeregni kezdek. Kezei nyugtatóan simogatják hátamat, amitől bizsergés fut végig testemen. Kezeimet tarkójára teszem, és egy szenvedélyes csókba invitálom. Nyelvünk küzd egymással, és sajna ő nyer. Kezeivel derekamat markolja, amitől belenyögök a csókba. Ajkaink hevesen, szinkronban mozognak, s szeretném, ha ez a pillanat sosem érne véget.

- Szeretlek - válik el tőlem. Homlokát enyémnek dönti, és mosolyog.

- Én is téged - motyogom, s ismét megcsókolnám, ám ekkor egy jégcsap döfi át a szívét, mely hátulról érkezett. Nyekken, szemei lecsukódnak, és összeesik. Dermedten nézem az előttem fekvő Liam-et, majd a támadóra pillantok. Mira gúnyosan vigyorog rám a földről, alig pár méterre tőlünk. A düh elönti elmémet, átváltozok, s ordítva vetem rá magamat. Karmaimmal, minimum hússzor vágom át torkát. Miután végzek, sírva borulok rá élettelen testére, majd valahogy elvánszorgok Liam-hez.

- Szerelmem - simítom meg arcát, mely jéghideg - Kelj fel! Kérlek - motyogom, ám Liam nem mozdul - Liam! - kiáltom sírva - Könyörgöm ne hagyj itt!! - üvöltöm, s mellkasára borulok. Könnyeim megállíthatatlanul folynak, ezzel pólóját összevizezve. 

Üvöltök, kiabálok, sírok. Perceken, vagy talán órákon át ezt teszem. Nem halhatott meg! Nem! Nem lehet hogy itt hagyott!

Két pár kéz szed le holttestéről, ám nem hagyom magam.

- Eressz el! - kiáltom, s kapálózni kezdek Derek kezei között - Nem hagyom itt! Ne! Könyörgöm ne!

- Nyugodj meg! - súgja. Megrázom fejemet, s még jobban sírni kezdek. Üvöltök, teli torokból, s érzem, amint szemeim leragadnak, hangom elhal, én pedig elájulok.....

Most pedig itt állok, egyedül. Bevallom hiányzik. Mindene. A szülei azóta is utálnak, sőt, most már még jobban. Nem hibáztatom őket.

A sulit befejeztem, és tanár lettem ott. Zayn és Derek szintén. Derek és Ruth összeházasodtak, és most várják a második babájukat. Zayn és Perrie szakítottak, ám Zayn nem sokáig maradt egyedül, mert Leila-val hamar megtalálták a közös hangot. Niall eltűnt...senki nem tudja mi van vele. Harry és Regina összejöttek, és London-ban élnek, míg mi a Wolverhamptoni házunkban. Én és...Louis. A férjem...

- Mehetünk, kicsim? - karolja át derekamat Lou és megsimítja gömbölyödő pocakomat. Bizony. Első gyermekünket várjuk, aki fiú lesz. Liam James Tomlinson. Pár hónap és velünk lesz végre.

- Mindjárt - motyogom, s hagyom hogy könnyeim utat törjenek maguknak. 

Boldog vagyok. De nem annyira, mintha vele lennék. Vele akartam közös életet, gyerekeket. De nem így történt..

Lou remek férj, és tudom, hogy szeret. Én is őt, de ő is tudja hogy Liam-et még mindig nem vagyok képes elfeledni, és nem is fogom. Elfogadja, és neki is hiányzik. 

- Nyugalom - súgja bele a fülembe - Itt vagyok. Ráérünk! 

- Tudom - motyogom.

Talán egy nap helyre jön az életem, és felhőtlenül boldog leszek....baromság. Liam nélkül soha nem leszek felhőtlenül boldog. Lou-t sem fogom tudni teljes szívemből szeretni. Talán ha véget ér az életem, ismét együtt lehetek vele. Boldogok leszünk...együtt. Ami itt nem adatott meg.....majd odafent meg fog. S együtt leszünk boldogok.....örökké.... 

2. Évad: 15. Fejezet: Eressz el!

Hi!

El sem hiszem hogy ez az utolsó rész! Még egy epilógus és vége....Ne utáljatok meg nagyon, ha elolvastátok, jó?

Komizzatok!

/Én sírtam a rész írása közben! /

- Én nem tenném! - baszki!
A földre lököm Marcus-t és megfordulok. Mira áll velem szemben, kezében pálcája, melyet Liam nyakához szorít. Liam szemébe nézek, majd kapcsolatot teremtek.
- Hogy kapott el?!
- Betörte az ajtót, és kiráncigált - ijedt, és meg is értem. Én is félek, akárcsak ő.
- Minden rendben lesz!
- Bízom benned! -  a kapcsolatot bontom, én csak is Mira-ra koncentrálok. Arcán gúnyos mosol, és az őrület jelei fedezhetők fel. Klassz.
- Engedd el! - mondom komolyan. Derek-ék lefogják a menekülni készülő Marcus-t, s mellém hozzák - Marcus Liam-ért. Egyszerű csere - vázolom fel az alkut, mire felnevet.
- Most komolyan? - Azt hiszed szükségem van rá? Csak annyi kell, hogy átadja az erejét, de ahhoz élnie kell! 
Átadja az erejét? Lehetséges ez egyáltalán? Vajon, mennyi mindent nem tudok még erről az egész elemesdiről? Sok mindent, azt hiszem. Kezd elegem lenni ebből. Még egy meglepetés, és a diliházban fogok kikötni. Komolyan!
- Rendben - bólintok - Vedd el az erejét, de előbb engedd el őt!
- A francokat! Előbb az erő, utána a fiú!
- Rendben - bólintok ismét.
- De Roxanne! - kiált fel Derek és Zayn. Leintem őket, és várok.
Mira Marcus elé lép, Liam-el együtt, lenéz rá, és megszólal.
- Csináld! - kiáltja a félholt férfinak, mire az bágyadt szemeivel rá néz.
- Én Marcus Hale - kezdi. Hangja gyenge, erőtlen - Ezennel lemondok az erőmről, és Mira Summer-re bízom!
Ekkor az ereje, egy gömb formájában elhagyja testét, ő pedig holtan esik össze. A gömb Mira testébe száll, és át is változik. Felénk fordul, elmosolyodik, majd Liam nyakát, immár kezével szorítja.
- Mi betartottuk a szavunkat - mondom - Most te jössz!
Felnevet, majd megrázza a fejét, lemondóan. Szabad kezével jégcsapot formált, és Liam szíve fölé helyezi. Arcom lesápad, s közel vagyok az ájuláshoz. 
- Ne! - kiáltom, s könnyeim folyni kezdenek. Kétségbeesetten nézek Mira szemébe, s térdre esek - Könyörgöm ne tedd! Könyörgöm! - sírom, s remélem, megesik rajtam a szíve...már ha van neki egyáltalán. 
- Legyen - sóhajt, Liam-et pedig a földre löki - Küzdj meg velem!
Kérnie sem kell, felállok, és ordítva rontok neki. Karmaimmal mély sebeket ejtek rajta, amik miatt felkiált. Lelök magáról, s ezúttal ő támad. Képtelen vagyok kivédeni egy jégcsapot sem, így azok megsebzik bőrömet. Felkiáltok, s ezúttal a szelet kezdem használni. Tornádót formálok kezeimmel, s felé küldöm. Vízzel szétoszlatja, s egy újabb jégcsap száll felém. Ekkor már kivédem, s egy kicsit megégetem Mira-t. Felkiáltva zúdítja rám a vizet, én pedig ugyanezt teszem.
A két erő összekapcsolódik, nekünk meg eszünkben sincs elengedni sajátunkat. A kapcsolat hirtelen szakad meg, mi pedig összeesünk. Nagy nehezen feltápászkodok, s egy utolsó jéggömböt dobok az ájult Mira-ra, aki ezennel meghalt. 
Lihegve terülök el a földön, s lehunyom szemeimet. Kizárok mindent és koncentrálok. Érzem, amint karmaim visszahúzódnak, agyaraim eltűnnek, és ismét a saját, emberi bőrömben tündöklök. Kinyitom a szememet, felállok, és Liam kitárt karjaiba vetem magamat. Arcomat mellkasába fúrom, s halkan pityeregni kezdek. Kezei nyugtatóan simogatják hátamat, amitől bizsergés fut végig testemen. Kezeimet tarkójára teszem, és egy szenvedélyes csókba invitálom. Nyelvünk küzd egymással, és sajna ő nyer. Kezeivel derekamat markolja, amitől belenyögök a csókba. Ajkaink hevesen, szinkronban mozognak, s szeretném, ha ez a pillanat sosem érne véget.
- Szeretlek - válik el tőlem. Homlokát enyémnek dönti, és mosolyog.
- Én is téged - motyogom, s ismét megcsókolnám, ám ekkor egy jégcsap döfi át a szívét, mely hátulról érkezett. Nyekken, szemei lecsukódnak, és összeesik. Dermedten nézem az előttem fekvő Liam-et, majd a támadóra pillantok. Mira gúnyosan vigyorog rám a földről, alig pár méterre tőlünk. A düh elönti elmémet, átváltozok, s ordítva vetem rá magamat. Karmaimmal, minimum hússzor vágom át torkát. Miután végzek, sírva borulok rá élettelen testére, majd valahogy elvánszorgok Liam-hez.
- Szerelmem - simítom meg arcát, mely jéghideg - Kelj fel! Kérlek - motyogom, ám Liam nem mozdul - Liam! - kiáltom sírva - Könyörgöm ne hagyj itt!! - üvöltöm, s mellkasára borulok. Könnyeim megállíthatatlanul folynak, ezzel pólóját összevizezve. 
Üvöltök, kiabálok, sírok. Perceken, vagy talán órákon át ezt teszem. Nem halhatott meg! Nem! Nem lehet hogy itt hagyott!
Két pár kéz szed le holttestéről, ám nem hagyom magam.
- Eressz el! - kiáltom, s kapálózni kezdek Derek kezei között - Nem hagyom itt! Ne! Könyörgöm ne!
- Nyugodj meg! - súgja. Megrázom fejemet, s még jobban sírni kezdek. Üvöltök, teli torokból, s érzem, amint szemeim leragadnak, hangom elhal, én pedig elájulok.....

2. Évad: 14. Fejezet:Esélyed sincs ellenem!

Sziasztok!

Ez ismét egy pinduri rész, de a kövit igyekszem hosszabbra írni! Sajnálom a rengeteg késést, csak kicsit sok minden történt az elmúlt időben! 

Jó olvasást kívánok minden kistigrisnek! :D

- Engedd őt el! - oh hála az égnek!
- Ugyan miért tenném? - kérdezi Marcus felé fordulva. Itt van mindenki. Roxanne, Derek, Zayn, Niall, Harry, Louis, Regina(?!), A családom(?!), A roxfort tanárai, néhány diák, és...egy ismeretlen kardos csaj. Egy sorban állnak, ám Roxanne előrébb van mint ők. Szemei szikrákat szórnak, kezei ökölbe szorulva lógnak mellette.
- Ez nem róla szól - feleli - Ez a kettőnk harca úgyhogy engedd őt el!
- Jó - feleli unottan Marcus - Engedjétek el!
A karok elengednek, én pedig Roxanne-hez futok. Átölelem, de ő ellök. Értetlenül nézek rá.
- Majd utána - leheli és egy finom puszit nyom számra - Menj!
- Nem! - rázom meg a fejemet - Nem hagylak egyedül!
- Azt mondtam tűnés! - kiáltja. Kezét felém tartja, s máris a roxfortban vagyok. Az ajtót bezárja egyetlen pillantásával. Tehetetlenül ütök egyet a nagy fára, ám az nem nyílik. Franc!

Roxanne Hale szemszöge:

- Csak mi ketten - nézek rá az emberre, akit apámnak hívtam - Ez nem róluk szól!
- Nem - bólint beleegyezően - De úgy élvezetesebb - mondja, s elszabadul a pokol.
A csatlósai támadásba kezdenek, s mi is. Egymás után változunk át. Derek, Zayn majd én. Egyenlőre nem eresztem ki a tigrist.
- Vigyázz! - hallom meg Narina-t a fejemben, majd a nekem támadó alakot ledönti és széttépi. Hálásan bólintok, majd folytatom utamat. Egyenkét végzek mindenkivel aki szembe kerül velem. Senki nem tud megállítani.
- Na mi van kicsi Roxanne? - lép elém gúnyos mosollyal Fergie. Összeszűkítem a szemeimet, majd támadok. Egyik vízgolyó a másik után. Pálcájával alig tudja kivédeni, s ekkor váltok. Az összes elemet felhasználom, így eltalálom. A földre esik, én pedig megadom neki a kegyelemdöfést. Pontosan a szívébe döföm bele a jégcsapot. Kegyetlen dolog, de megérdemelte a halált.
Tovább haladok előre, ám ismét megakadályoznak tervemben.
- Roxanne! - hátra fordulok, de bár ne tettem volna! Zayn-t épp leteperi vagy hat ember, és tehetetlen. Felé futok, s közben kiengedem a tigrisemet. Agyaraim előtűnnek, szemem vérpiros. Karmaim és hegyes füleim társulnak kinézetemhez. Egy pillanat alatt vagyok melette, s egyesével vágom át támadói torkát.
- Kösz - sóhajt, majd szemembe néz - Jézusom!
- Ne félj! - mondom, s már ott sem vagyok. Haladok Marcus felé, aki épp Derekkel csatázik.
- Elég! - kiáltom. Mindenki megáll, s rám néz - Egye egy ellen Marcus! Itt a lehetőség hogy megölj! - kiáltom. Rám néz, és megdermed.
- Te... - kezdi, ám közbe vágok.
- Vértigris vagyok! - mondom fölényesen - Esélyed sincs ellenem!
Nekilendülök, és támadok. Mind az elemeket mind a karmaimat bevetem, ám nem találom őt el. Kitér az ütéseim elől, és támad. Én sajna kapok néhány gyomrost, de komolyabb bajom nem esik. A körülöttünk lévők, befejezik a harcot, s a mi csapatunk nyer. Már csak őt kell megölnöm és vége. Mi győzünk, és ismét béke lesz. Újra Liam-mel leszek, és boldogok leszünk, amíg csak élünk.

Ütések sokasága következik, de még mindketten talpon vagyunk. Egyikünk sem adja fel, s pont ez az izgalmas benne. Bármelyikünk is nyer, Marcus meghal. Hisz' ha én nyerek, én is ölöm meg. Ha pedig ő nyer, Derek és Zayn tesznek róla, hogy a fólddel legyen egyenlő. Ígyis-úgyis mi nyerünk. A kérdés csak az, hogy kit kell feláldozni ehhez. Talán engem?
- Meddig bírod még, kicsi Roxanne? - liheg, miközben térdén támaszkodik meg.
- Akármeddig - morgom, s kihasználva fáradságát támadok. Ütéseim sorra találnak be, de mielőtt átvágnám a torkát, megszólal egy hang.
- Én nem tenném! - baszki!

2. Évad: 13. Fejezet: Engedd őt el!

Sziasztok! Íme az új rész! Már csak kettő+epilógus és vége :( El sem hiszem! Kétségkívül eddig ez volt a legsikeresebb blogom, és az is marad!

Imádás van! :D <3

- Megment? - nevet fel halkan - Ehhez még neki sincs elég ereje, hiába avatár! - mondja komoran. Kezem megáll a hátán, s leesik. Hiszen ő nem is tudja hogy Roxanne egy vértigris!
- Ő már nem csak egy avatár - mondom. Szemeit rám emeli, s értetlenséget vélek felfedezni bennük.
- Mi?
- Alakváltó - mondom - Át tud változni tigrissé - Szemei elkerekednek, s a levegő megakad a tüdejében. Arca felragyog, s tudom mire gondol most. Így Roxanne sokkal erősebb, mint Marcus. Ergo, meg tudja ölni. Csak az a kérdés hogy milyen áron.
- Ez azt jelenti, hogy Marcus sem tudja! - kiált fel - Kijuthatunk innét!
- Hogyan? - kérdem - Roxanne nem biztos hogy ki tud minket vinni. Az sem biztos hogy tudja hogy eltűntem .
- Hidd el hogy tudja - mondja - Keresnünk kell valami kiutat innen - Elkezdi kopogtatni a falat. Minden kis zugot átnéz, ám hiába. Semmi. Innen nincs kiút. 
- Jön valaki - suttogja. Valóban. Léptek zaja hallatszik, majd nyílik az ajtó. Egy lány áll ott, akit még eddig soha nem láttam, s van egy olyan érzésem, hogy nem is baj.
- Gyertek - mondja kicsit sem kedvesen - Megyünk Roxanne-hez!
- Miért? - kérdem egyből.
- Hogy megöljük - nevet fel gonoszan. Arcom lesápad, szívem hevesen kezd verni. Megölik! Miattam ölik meg! Biztosan megfenyegette valamivel Marcus-t, vagy...vagy...fogalmam sincs!
- Fergie kérlek - néz könyörögve Leila a lányra - Nem kell ezt tenned!
- Te rontottad el ezt azzal, hogy falaztál annak a ribancnak! Viseld a következményeket - mondja fagyosa, majd megragad mindkettőnket. Gyakorlatilag kirángat minket a szobából. Végigmegyünk kb három folyosón, majd le egy lépcsőn. Egy nappali szerűségben találjuk magunkat, egy csomó emberrel és persze Marcus-szal körülvéve.
- Jól vagytok? - kérdi nyájasan Marcus. Morgok egyet, Leila fintorog, így máris komolyra vált - Induljunk!
Kilökdösnek minket az ajtón, s ekkor jövök rá hogy a tiltott rengeteg egyik részében vagyunk. Tehát nem vittek messze. Ez jó jel.
Gyalog indulunk meg egészen egy ösvényig, melyet ezer közül is megismernék. Ez a roxforthoz vezet!
Emlékszem, a fiúkkal mindig erre csavarogtunk. Ellógtunk órákról, néha még dolgozatokról is, csak hogy kijöhessünk ide. Ez a hely volt a mi törzshelyünk, hiába volt tilos ide jönni. Milyen jó is volt akkor. Nem utáltuk egymást. De sajna mint minden történetben, ebben is vannak szomorú részek. Eltávolodtunk egymástól, és most itt vagyunk. Niall és Louis is szerelmes a barátnőmbe, engem elraboltak, Harry-t hidegen hagyják a dolgok, míg Zayn a legjobb haverja a barátnőmnek. Klassz. 

Ez Hagrid háza! Mi a fenét keresünk mi itt?! Ha Roxanne-nek vagy a testvéremnek bármi baja esik, én esküszöm, hogy...
- Nyugi! - hallok meg egy hangot a fejemben. Körbe nézek, de a csatlósokon kívül senkit sem látok.
- Mi a fene? - gondolom, s ismét meghallom a hangot.
- Roxanne vagyok te szerencsétlen! - csattan fel - Most vagytok olyan közel, hogy kapcsolatot tudtam teremteni! Nyugodj meg kérlek! Nem lesz baj!
- Mit tervezel?
- Megmentelek!
- Mégis hogyan - értetlenkedek - Sokan vannak!
- Ahogy mi is - mondja sejtelmesen.
- Kiket hívtál ide?
- Titok - kuncog - Mennem kell. Szeretlek!
- Én is kincsem! - gondolom, majd felnézek. Elértük a kastélyt. Remek. Most kinyírunk mindenkit, vagy mi lesz?!
- Nos - kezdi Marcus - A lányom itt van valahol a kis hadseregével. Ne merjetek kárt tenni benne! Nekem kell megölnöm, ha az erejét akarom!
Az erejét? Mégis hogyan? Hiszen azt a legközelebbi rokon kapja....Marcus! Ő a legközelebbi és vér szerinti rokon! A picsába!
- Akkor kit ölhetek meg? - kérdi, mint kiderült, Fergie fancsali arccal. Hülye picsa!
- Dereket!
- Nem! - kiáltom, s már neki mennék, de lefognak.
- Ejnye Liam - nevet fel Marcus - Nem azt mondta Roxanne, hogy nyugi?
- Honnan...
- Engedd őt el! - oh hála az égnek!

2. Évad: 12. Fejezet: Remény

Hi kis boszorkányok!

Íme az új rész! A kövi szerdán jön, és már csak három rész plusz az epilógus van hátra! Ez pedig a történet végét jelenti. Remélem velem maradtok, a további történeteknél is, mivel a blog nem fog törlődni, így elképzelhető hogy egy nap ismét megnyitja kapuit egy harmadik évadra! De ez még nem biztos!

Komizni és feliratkozni és, valamint kukkantsatok be a többi blogomba is na meg csatlakozzatok a csoporthoz is!!!

Két nap. Ennyi ideje keressük Liam-et. Minden napomat ezzel töltöm, illetve tanulással. Néha még eszek is, mivel Zayn és Derek sem nézné jó szemmel, ha koplalnék. És igazuk van. Meg kell találnom, de nem hagyhatom el magamat emiatt.
Ki tudja, vajon mit csinál most vele Marcus? Bántja? Kínozza? Vagy már rég megölte? Nem! Az lehetetlen. Elvégre csak akkor lesz hasznára ha él. Ezzel tud a legjobban zsarolni. Ő nem tudja magát megvédeni a pálcája nélkül, míg Derek, vagy Zayn, igen. Ezért rabolta el őt.
Nos, az első napon látogatását tette nálunk a Payne család és a Moon család is. Utóbbi agyon szorongatott boldogságában, míg az előbbi tagjait vissza kellett fogni, nehogy megöljenek. Még Ruth is engem hibáztat, amit teljes mértékben megértek. Én is ezt tenném valószínűleg. Ezzel csak az a baj, hogy így Derek a testvére és a barátnője közé szorul. Mellettem döntött, mikor Ruth választásra kényszerítette. Szakítottak, így most ezért is pocsékul érzem magamat. Jó, mi?
- Indulhatunk? - áll meg mellettem Derek. Felnézek rá, bólintok, majd elindulunk a szokásos kis utunkra. Már vagy tízszer átjártuk az egész tiltott rengeteget, Rofmorts-ot is, mindent a környéken.
Hiába. Sehol nem találtunk rá Liam-re, de nem adjuk fel. Most is épp a tiltott rengetegbe tartunk, hogy ismét átvizsgáljuk a helyet, ahonnan Liam eltűnt. Minden feltúrunk, nyomok után kutatva, ám semmi. Vagyis, eddig semmi.
- Derek! - kiáltom. Azonnal mellém lép, s elkerekedett szemekkel nézett a kezemben lévő pálcára, mely Liam tulajdona. Egymásra nézünk, Derek bólint, én pedig megfogom a pálcát. Koncentrálok, és sikerül.
Van egy olyan képessége az elemeknek, hogy a szeretteik tárgyát megfogva egy kis koncentrálással meg tudhatják, merre jár az illető. Ezt tanította meg nekem Derek roham tempóban, és ezért az egy tárgyért kutattunk két napig. Hiszen, ha megvan a tárgy, meg van Liam is, nem? De!
- Ez lehetetlen - mondom Derek kezébe nyomva a pálcát - A roxfort felé tartanak. Pontosan Hagrid házánál vannak!

Liam Payne szemszöge:

Szemeim hitpergyorsasággal pattannak ki, és ülök fel. Kapkodva nézek szét, míg szívverésem hevesebb mint valaha is volt. Légzésem kapkodós, s tudom le kell nyugodnom. Mély levegő. Be és ki. Be és ki. Be és ki.
Nyugodtan fújom ki levegőmet, és szétnézek. Egy kisebb szobában vagyok. Nincsenek ablakok, se ágy, szekrény, csak egy matrac meg én. A falak fehérek. Egy ajtót látok, és lefogadom, hogy zárva van.
Nagy nehezen felállok a matracról, majd leporolom magam. Pálcámat kezdem keresni, ám rájövök, hogy hiába. Az erdőben maradt, mivel elejtettem. Klassz. Ez azt jelenti, hogy megvárom, míg Roxi értem jön és kiszabadít.
Azért kicsit gáz, hogy egy lány szabadít ki engem, de már volt időm megszokni. Én csak varázsolni tudok, míg ő egy avatár és egy vértigris egyben. Amúgy, elképesztő, hogy mennyire különleges is ő. Szinte már túl különleges. De mégis, olyan gyönyörű, hogy ha nem lenne ilyen ereje, akkor is megállná a helyét. Varázslat nélkül is. Igaz, hogy akkor nem is találkoztunk volna, de nem bánom. Mivel minket egymásnak teremtettek, később így is úgy is találkoztunk volna, nem? Lehet, hogy akkor minden sokkal jobb lenne. Nem üldöznék őt, nem utálná a családom. Tényleg. Vajon most is őt hibáztatják? Biztosan. Mindenért őt hibáztatják, mikor ő nem tehet semmiről sem! Én magam keveredtem bele, és ha akarnék sem tudnék má elszakadni ettől...TŐLE!
Szeretem minden egyes kis apró rezdülését, tulajdonságát. Mindent ami ő! És nem hagyom, hogy a szüleim gátlásai szétszedjenek minket.
Ha meg is kell most halnom, hát örömmel halok meg. Hiszen egy angyalt mondhatok a magaménak. Az enyém, és engem szeret. De én ostoba módon, nem bíztam meg benne. Már belátom hogy hibáztam, sokat. De mégis, ha most meghalnék nem bánnám. Hiszen érte megérné. Érte bármit megtennék.
Tudom nyálas, de nem tudok másra gondolni rajta kívül. És még így is, hogy éppen elraboltak, csak ő jár a fejemben. Annyiszor elterveztem már a közös jövőnket, az esküvőnket, a három gyönyörű gyermekünket, mindent. Hogy majd együtt öregszünk meg, és az unokáinkkal töltjük a napjainkat. Majd együtt halunk meg, s megyünk a túlvilágra. A mennyországba. Mert nekünk ott a helyünk. Annyit szenvedtünk már, hogy máshová nem is kerülhetnénk. Ez biztos.
- Felébredtél - hallom meg a számomra igencsak irritáló hangot az ajtó felől. Odafordulok, és ökleimet összeszorítva nézek Marcus-ra. Arcán a már jól ismert gúnyos vigyora ül, mely számomra undorító.
- Fel - felelem flegmán. Vállamat még meg is vonom a hatás kedvéért. Arca elkomorul, majd felém indul. Nem hátrálok meg, hiszen tudom. Ha szüksége van rám, akkor élni hagy. Ha megöl, akkor Roxanne tesz róla hogy utánam jöjjön. Bár, ha élni hagy, akkor is meghal, szóval oly mindegy.
- Válogasd meg a szavaidat, ha velem beszélsz! - ront rám, majd megfordulva rám csapja az ajtót. A kulcs fordulását is hallom, így hajamba túrva rogyok le az ágyra. Nem fogok innen egyhamar kijutni, ha így folytatom.

Már vagy órák óta ülhetek egy helyben, ám nem tud érdekelni. Ha kiszabadítanak, az jó, ha nem, az is jó. Akkor boldogan halok meg. 
- Te vagy Liam, igaz? - hallok meg egy vékonyka kis hangot az ajtó felől. Felnézek, s egy lány ül ott, megkötözve. De nem akármilyen kötéllel. Varázskötél. Csak pálcával lehet elvágni.
- Ki vagy te?
- Leila - mondja - Roxi barátnője, és Marcus csatlósa voltam. De rájött hogy falazok Roxanne-nak és idehozott. Valószínűleg mindketten meghalunk - motyogja maga elé nézve, s könnyei elerednek. Felállok, majd lassan sétálok mellé. Leülök, átölelem, s hátát kezdem simogatni.
- Ki fogunk jutni! - mondom - Roxanne megment minket!
Remény. Csak ennyi maradt nekünk....