4.Fejezet: A Durmstrang-ba jár

Sziasztok!
Szomorúan látom, hogy nem komiztok. Miért? Rosszul csinálok valamit? Vagy nem tetszik valami? Ha ez az oka akkor nyugodtan írjatok! Építő kritikát is szívesen fogadom!
Ha továbbra sem kapok komikat, sajnos megszabom a komik számát és úgy lesz új rész. Sajnálom de nem a legjobb érzés mikor nem tudod hogy egyáltalán tetszik-e valakinek az amit csinálsz. Szóval kérlek húzzatok bele!
Puszil: Gigi

- Roxanne?! - kérdezett vissza, mire felálltam, kikerültem az asztalt és a nyakába vetettem magam. Úgy öleltem, mintha ezer éve nem láttam volna.
- Hogy kerülsz Te ide? - mormoltam a vállába.
- Ez az az iskola amiről beszéltem. Anyuék nemrég mondták el hogy boszorkány vagyok, és engedték meg hogy ide járjak - mondta, majd elengedett - És Te? Mi az hogy Roxanne Hale? Úgy tudtam Moon a vezetékneved.
- Örökbe fogadtak - mondtam.
- Oh. Sajnálom - kezdett mentegetőzni, de nem hagytam hogy folytassa.
- Nem igazán bántott a dolog - vontam vállat.
- Hannah! - szakított minket félbe egy mélyebb hang. A szőke fiú volt a tulajdonosa a griffendélből - Tudod a szabályt - szólt erélyesen barátnőmre, ki csak egy bocsánatkérő pillantást vetett felém, majd visszaült a szöszi mellé. Én is visszaültem a helyemre.
- Ő Niall Horan - suttogott Regina - Ő a "vezetője" a griffendélnek. Tulajdonképpen miatta utálja egymást a két ház. Ő gyűlöl minket, és aki nem ért vele egyet, azt kiutálja - magyarázta. Úristen! Komolyan képes ilyenre? Pedig látszatra kedvesnek tűnt.
- Értem - suttogtam vissza, majd befejeztem a vacsorám.
- Gyere - húzott fel Reg - Menyünk aludni.

Ismét végigmentünk egy rakat folyosón, mígnem egy lépcsősoron mentünk le, ahol egy nagyobbacska ajtó állt.
- Aranyvér - mondta Regi, mire az ajtó kinyílt - Jegyezd meg mert csak erre nyílik ki az ajtó.
- Rendben.
Egy nagyobb helyre lyukadtunk ki ahol kanapék, asztalok és mindenféle tankönyvek voltak.
- Ez a klubhelység - mondta Regina, majd egy lépcsőn mentünk fel, s a vége felé balra fordultunk. reg kinyitott egy ajtót, majd a hálószobában találtuk magunkat.
- Ez a a hatodikos lányok hálója. Jobbra a fiúké van - mondta, majd beljebb vezetett - Lányok, Ő itt Roxanne - mutatott be a négy másik lánynak, akik jól végig mértek, majd bemutatkoztak.
- A nevem Elena Weegh - nyújtotta a kezét a fekete hajú lány, azaz Elena.
- Rose Lindenberg - mutatkozott be a vörös hajú.
- Mia May - a barna hajú lány is kezet nyújtott, amit készségesen elfogadtam.
- Alexia Pork - az utolsónak szőke haja volt, akárcsak Reg-nek.
- Ez a te ágyad, mutatott az ablak melletti ágyra Elena.
- Köszi - mondtam, majd a bőrőndjeimből kezdtem el kipakolni a szekrényembe. Szépen sorban pakoltam a ruháimat, illetve cipőimet. Fél óra alatt kész voltam, s ez idő alatt a lányok mind elaludtak. Letusoltam, felvettem a pizsamámat, majd az álmok tengerére eveztem.


Egy házban voltam. Egy ismerős házban. Épp - azt hiszem - a nappaliban álltam, mikor lépteket hallottam. Egy nő, kinek karjában egy gyerek pihent, egy férfi és egy - nagyjából - három éves fiú lépett be. Mindegyikük mosolygott. Leültek a kanapéra, anélkül, hogy engem észrevettek volna. Jobb ötlet híján Én is leültem, majd közelebbről is megnéztem a kis csöppséget. Hatalmas barna szemei és kissé göndör, rövid barna haja volt. Az arcvonásai olyan ismerősek voltak.
- Nézd csak Roxanne! - szólt a nő - Ez az otthonod.
- Milyen pici - szólalt meg vékonyka hangján a fiú. Hol vagyok?
- Mert még kicsi - mosolygott a férfi - Majd ha megnő, vérbeli Hale lesz belőle is mint belőled - Hale?! Roxanne Hale?! Akkor az ott Én vagyok a szüleimmel. De ki az a fiú?
- És akkor Én leszek az Ő nagy és bátor bátyja? - Bátyja?! Nekem nincs bátyám!
- Igen Derek - mosolygott a nő, vagyis anya - Számítani fog majd rá, és neked meg kell majd védened...
- Nancy! - szólt a kelleténél erősebben apa - Még nincs itt az ideje!
- De tudnia kell - erősködött anya - Itt az idő!
- Mit kell tudnom? - érdeklődött a fiú, azaz Derek...
- Nézd kicsim - adott át engem apunak anyu, majd leguggolt Derek elé - Hamarosan Én és apu meg fogunk...megfogunk - nyelt egy nagyot - halni...Utána majd neked kell Roxyra vigyáznod - Mi?! Tudták hogy meg fognak halni?!
- De miért haltok meg? - lábadt könnybe a szeme.
- Ez az élet rendje, és vannak aki nem szeretnek minket - itt már Ő is sírni kezdett. Apu is leült melléjük és immár együtt sírtak....

 - Derek! - kiáltottam, mikor felriadtam. Csak egy álom volt - nyugtattam magam. Hangosan ziháltam és folyt rólam a víz.
- Roxanne? - ült mellém Reg - Mi a baj?
- Azt hiszem....azt hiszem - nyeltem - Elő jött egy emlékem a szüleimről - néztem rá. Láthatóan megdöbbentette amit mondtam.
- Mi volt az?
- Amikor hazavittek anyuék...Volt ott egy Derek nevű fiú...azt mondták Ő a...bátyám. Majd anyu elmondta neki hogy hamarosan meg fognak halni, és utána neki kell majd vigyáznia rám. Majd sírva fakadtak Én pedig felébredtem - meséltem. Reg egy pillanatra elfehéredett de gyorsan rendezte vonásait - Te tudsz erről valamit?
- Nem semmit - felelte nyersen és gyorsan. Túl gyorsan - Aludj - majd azzal a lendülettel vissza ment a saját helyére és lefeküdt. Én is visszafeküdtem, de álom nem jött a szememre. Tuti tud valamit. És Én ki fogom deríteni! Bármi áron.

Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt újra elaludtam, s a múltba utaztam...


Ismét abban a házban voltam, ám most egy gyerekszobában álltam. Középen egy bölcső volt, melyben Én feküdtem. A bölcső mellett Derek állt. Közelebb léptem Derekhez és az arcát kezdtem kémlelni. A hasonlóság szemmel látható volt. Barna szemek, fekete haj - mint anyunak - és kisfiús mosoly. hiába három éves, így is látszik, hogy Hale.
- Vajon olyan leszel, mint Én - szólt csöndesen, s a bölcsőt kémlelte - Ha igen, akkor nyilván Te is elem leszel - oké...magyarázatot várok! - Azt sem tudod mi az igaz? Majd Narina megtanít mindenre.
S végszóra megjelent két fehér tigris. Állj. TIGRIS?! Az egyik kicsit nagyobb volt mint a másik. Olyan három éves lehetett. A másik pár hónaposnak tűnt.
- Mi az Navo? - guggolt le Derek a nagyobbikhoz, azaz Navo-hoz - Ugye figyelsz Narinára?
Navo csak sután bólintott, majd visszaszaladtak, ahonnan jöttek.
- Négy elem van a világban, melyet négy varázslócsalád képvisel. A mi családunk a víz. Ezt tudjuk irányítani. Egy nap, majd Te is megtanulod...

- Roxanne! - ébresztett fel Elena hangja. Rögtön felültem és ziláltan néztem a többiekre, akik már felöltözve kémleltek engem - öltözz! Mindjárt reggeli - Ezzel a lendülettel elhagyták a szobát. Pár percig még egy helyben ültem, majd a fürdőbe vonultam készülődni.

***

- Mizu Roxy? - dobta át egyik karját a vállamon, Harry.
- Semmi - próbáltam őszinte mosolyt varázsolni az arcomra, de nem igazán jött össze.
- Történt valami? - puhatolódzott Zayn, mire bólintottam - Gyere - húzott fel, majd eltátogott valamit Minervának és már húzott is kifelé. Pár perc múlva már a domb oldalán ücsörögtünk.
- szóval? Mi történt?
- Volt egy álmom...vagyis kettő. - kezdtem - Olyan volt, mintha a múltba utaztam volna vissza. Az első az volt...amikor a szüleim hazavittek. Volt velük egy másik fiú, nagyjából három éves, Derek. Azt mondták Ő a bátyám, majd elmondták neki, hogy hamarosan meghalnak és akkor neki kell rám vigyáznia. Majd felébredtem. Aztán mikor újból elaludtam, ismét ott voltam csak épp a gyerekszobámban Derekkel. Elkezdett beszélni valami elemekről, meg hogy mi a vizet uraljuk....aztán megjelent két tigris. Az egyiket Navo-nak a másikat Narinának nevezte. Majd ismét felébredtem - fejeztem be, s éreztem, hogy arcomat könnyek áztatják - Igaz, hogy van egy bátyám? - emeltem Zayn-re a tekintetem. 
Pár percig csendben meredt maga elé, majd megszólalt:
- Igen, igaz. A Durmstrang-ba jár....

3.Fejezet: Hannah?!

Sziasztok!
Előre bocsátom, hogy ebben a történetben a diákok 11 éves koruktól 20 éves korukig járnak a roxfortba!!!!!
Komizniii!!!
Jó olvasást!
Gigi

- Mikor érünk oda? - kérdeztem Minervát már a kocsiban ülve, miközben a roxfort felé tartottunk. Pár óra múlva megkezdődik a tanév. Eléggé izgulok és félek, hogy esetleg nem felelek majd meg az itteni elvárásoknak. Mi lesz, ha itt sem fogadnak majd el olyannak amilyen vagyok. Habár Minervának sikerült valamennyire eloszlatnia a kételyeimet ezzel kapcsolatban, míg megvettük a szükséges dolgokat. A pálcám valami elképesztő, és Minerva szerint, a családom mindegyik tagjának ilyen pálcája volt. Legfeljebb csak alakban különböztek.

Emellett lett egy gyönyörű szép baglyom is, Warmie. Mint kiderült, az összes Hale baglyának a neve W betűvel kezdődött. Érdekes és egyben kissé bizarr szokások. 

- Még egy óra.
- Uhh - döntöttem a fejemet az ablaknak - Az rengeteg idő.
- Meglásd hamar eltelik az az egy óra, és mire észbe kapsz már a Teszlek Süveg által mondott ház asztalánál fogsz ülni - Mosolygott Horatius.
- A többi diák hogyan viselkedik az újakkal? - tettem fel a kérdést, mely már jó ideje foglalkoztat.
- Lényegében igen. Bár a mardekár és a griffendél nem jön ki egymással valami jól - húzta el a száját Minerva.
- Értem.
Többet nem beszéltünk. Én fejemet az ablaknak döntve gondolkoztam. Vajon hiányzom Moonéknak? Vagy inkáb örülnek hogy elmentem? Miért érzek bűntudatot, azért mert szinte köszönés nélkül és érzelemmentesen távoztam? Miért érzem ezt? Haragudnom kéne rájuk erre itt siránkozom! Mért nem tudok egyszer Én is megharagudni valakire úgy igazán? Egész eddigi életemben megbocsátottam mindenkinek, mindent. És mit kaptam cserébe? Kétszer annyi bunkóságot, piszkálódást. Ezen sürgősen változtatnom kellene. Igen! Változtatni fogok!

***

- Megjöttünk - szólt Minerva. Azonnal kipattantam a kocsiból. A látvány valami elképesztő volt. Egy hatalmas kastély állt előttem. Hatalmas tornyokkal és rengeteg ablakkal. 
- WOW - adtam hangot gondolataimnak - Lenyűgöző.
- Gyere. Pár perc és beoszt a süveg a megfelelő házba - indult meg Minerva, mi pedig követtük a csomagjaimat cipelve - Én már így is lekéstem az elsősök beosztását. De megmondtam Madam Hooch-nak hogy amíg meg nem érkezünk ne kezdjék el a lakomát.

Folyosók és lépcsők tömkelegén haladtunk át, míg meg nem érkeztünk egy nagy faajtóhoz. 
- Várj itt - mondta Minerva, majd bement volna az ajtón, ha eszébe nem jut valami - Oh. A csomagok add oda Dobinak.
- Kinek? - kérdeztem, de ezt már nem hallották mivel addigra már bementek az ajtón.
- Öhm...Ideadnád? - szólalt meg valaki a lábamnál. Lenéztem és egy...hm...manóval találtam szembe magam.
- Oh. Persze - mosolyogtam - Tessék. Te vagy Dobi?
- Igen - majd eltűnt. Hát oké.
Egy kis figyelmet kérek - hallottam meg Minerva hangját az ajtón túlról - Elnézést kérel, amiért nem voltam itt az elsősök beosztásánál, de...volt egy kis dolgom. Idén érkezik iskolánkba egy új tanuló, a hatodikosokhoz. Eddig nem tudott boszorkány létéről, ezért kérem mindenki legyen vele elnéző, és segítsen neki ha kell. A tanuló neve, Roxanne Hale - kiáltotta, majd az ajtó nyílt Én pedig - valamennyire - magabiztos léptekkel indultam meg befelé. Rengeteg érdeklő pillantást kaptam. Mindenki engem nézett. Kissé frusztráló volt. Oda sétáltam Minervához, aki intett hogy üljek le a kisszékre. A fejemre helyezte a süveget, aki beszélni kezdett.
- Ááá! - kiáltotta - Egy Hale. Régóta várok ám rád, kicsi Roxanne. Hm...kinézetre kiköpött apád vagy, ám tulajdonságaid alapján inkább édesanyádra emlékeztetsz. Nagy fejtörést igényelsz. Az eddigi összes Hale - és azok párjai - a griffendél házat erősítették. Btornak bátor vagy te is, de...valahogy mégsem az igazi. Hm...okos vagy, nagyon, emellett becsületes, segítőkész és még sorolhatnám. Azt hiszem az összes házban megállnád a helyed - itt kisebb szünetet tartott, majd folytatta - Megvan! Ez lesz számodra a tökéletes ház. Mardekár! - kiáltotta, Én pedig azt hittem lefordulok a székről. Mardekár?!
Minerva levette a süveget a fejemről, míg a többi diák síri csöndben ült. Leszálltam a székről, majd kérdőn Minervára pillantottam, ugyanis fogalmam sem volt, hogy melyik a Mardekár asztala.
- Oh, persze - mosolyodott el Minerva, majd mutogatni kezdett - Mardekár, griffendél, hollóhát, hugrabuk.
Ennek megfelelően indultam meg az asztalhoz. Már majdnem oda értem, mikor felállt egy fekete hajú fiú és rám mosolygott.
- Gyere, ülj hozzánk - megfogta a kezem, majd elvezettet a helyére és maga mellé rántott.
- Kezdődjék a lakoma - szólt Minerva, s ekkor az asztalokon finomabbnál - finomabb ételek jelentek meg. Rögtön lecsaptam egy csirkeszárnyra, s mellé egy kevés zöldséget. Mind neki álltunk enni, majd a fekete hajó fiú rám nézett.
- A nevem Zayn Malik - mosolygott.
- Az enyém, Regina Smith - mosolygott rám egy szőke hajú, kék szemű lány.
- Harry Styles - bicentett a göndör zöld szemű.
- Roxanne - mosolyodtam el.
- És...honnan jöttél? - kérdezte Regina.
- Londonban éltünk legutóbb. De rengeteg városban éltünk már, azért hogy Min...McGalagony ne találjon meg.
- Jaj..igen - bólintott Harry - Madam Hooch említette a történeted.
- Oh.
- Tudtad, hogy amikor a Te családod meghalt, három másikat is megöltek? - kérdezte Regina.
- Nem - válaszoltam kissé elképedve.
- Pedig de - folytatta Harry - Zayn elmondod neki?
- Az Én családom is köztük volt - mondta komolyan, és esküdni mernék hogy láttam egy könnycseppet a szeme sarkában - A nővéremet és a húgaimat is megölték. Csak Én éltem túl. A másik két családból nem volt túlélő.
- Úristen - képedtem el - Részvétem.
- Kösz - mosolyodott el halványan - Te hogy viseled?
- Két napja tudtam meg. Még a nevüket sem tudom - hajtottam le a fejem, nehogy sírni kezdjek.
- Peter és Nancy Hale - mondta Zayn, mire rákaptam a tekintetem - Nagyon jó emberek voltak. Számtalanszor voltak nálunk. Akkor is mikor Nancy terhes volt veled. Wolverhamptonban éltek. Azt hiszem a házuk még megvan - tűnődött el, az Én szemeim pedig megteltek könnyekkel.
- Nincs esetleg egy képed róluk?
- De - majd kutakodott egy kicsit a zsebében, majd egy képet nyomott a kezembe - Tessék. Ez az esküvőjükön készült.
- Köszönöm - mosolyodtam el, majd eltettem a képet - Jé - mondtam mikor észrevettem, a mardekár jelét a taláromon.
- Igen - nevetett Harry - Mindenkinek van.
- Hahaha.
Egy darabig csend volt. Mindenki a gondolataiba mélyedt és evett. Furcsa. Olyan érzésem van mintha figyelnének.
- Baj van? - nézett rám kérdőn Reg -furcsa vagy.
- olyan, mintha figyelne valaki - mondtam, majd arra kaptam a tekintetem amerről éreztem az illető pillantását magamon. Mikor megláttam ki bámult azt hittem elájulok. Mit keres Ő itt?
- Hannah?!

2.Fejezet: Horatius Lumpsluck

Haliho!
Most csak annyit,hogy komizni és feliratkozni ér!
Gigi <3

Még egyszer ellenőriztem, hogy mindent eltettem-e, majd leültem az ágyam szélére.
Minden emlékem újra lejátszódott a szemem előtt- Amikor Hannah-val bohóckodtunk, amikor beteg voltam és három hétig nem mentem suliba. Amikor egyedül nekiálltam kifesteni a szobám, aminek a végeredménye az lett, hogy leestem a létráról. Az átsírt éjszakák, mikor azt találgattam, vajon miért utálnak a szüleim ennyire. Most már tudom. Azért mert nem az Ő lányuk vagyok. Pontosan ezért.

Még magamnak is fáj beismerni, de hiányozni fog ez a hely. Hiába csak egy évet töltöttem itt, nagyon megszerettem. Főleg Hannah miatt. Hannah. Te jó ég! El kell tőle búcsúznom! De hogy, ha mindjárt indulunk? Még az sem lehet hogy üzenek neki a suliba, mivel idén egy bentlakásos iskolába megy. A nevét viszont nem árulta el. Üzenet vagy hívás szintén kilőve, mivel abba a suliba nincs áram. Fogalmam sincs milyen suli az ilyen.

- Készen vagy? - szólt Minerva, felé néztem. Az ajtóban állt.
- Igen - köszörültem meg a torkom, majd letöröltem a könnyeimet.
- Jól átgondoltad? 
- Persze. Idővel könnyebb lesz. Csak a hely és a barátnőm fog hiányozni.
- Rendben. Akkor induljunk.

Felkaptam a két bőröndöm és a kézitáskám, majd lementünk a lépcsőn. Kimentünk az előszobába, felkaptuk a cipőinket, majd távozni készültünk volna...
- Akkor tényleg elmész? - szólalt meg Dave a hátam mögött. Ránéztem, majd válaszoltam:
- Igen.
- Akkor...sok sikert és...jó utat - makogta.
- Köszi. Sziasztok - köszöntem el, majd elfordultam és kimentem. Minerva segített berakni a csomagokat a kocsiba. Ő beszállt előre a sofőr mellé, Én pedig hátra ültem.
- Jó napot - köszöntem a sofőrnek.
- Szerbusz - köszöntött miközben elindultunk, ám nem a földön gurulva, hanem a levegőben repülve! - Nyugalom, mágia - mondta mikor meglátta ijedt arcomat - Egyébként, a nevem, Horatius Lumpsluck.
- Örvendek.
- Én a Mardekár Háznak vagyok a vezetőtanára.
- Milyen ház?
- Az iskola négy házát a négy alapítóról kapta. Griffendél Godrik, Hugrabug Helga, Hollóháti Hedvig és Mardekár Malazár. A Griffendél a bátrak otthona. A Hugrabug a becsületeseké. A Hollóhát az okos elméjűeké. Míg a Mardekár a ravasz gondolkodásúaké. Minden elsős diákot a Teszlek Süveg osztja be a számára megfelelő házba. téged is Ő fog. Én a Griffendél vezetőtanára vagyok és átváltozástant tanítok. Horatius Bájitaltant tanít - foglalta össze Minerva.
- Értem... - haboztam - Igazgatónő.
Minerva jóízűen felnevetett, míg Horatius csak mosolygott.
- Kérlek, amikor nem az iskolában vagyunk nyugodtan szólíts a keresztnevemen - folytatta volna, ha Horatius nem szakítja félbe:
- Engem is!
- De az iskolában, McGalagony Professzor lesz a helyes megnevezés - mosolygott kedvesen.
Az út további része csendben telt. Nem beszélt senki, mindenki a gondolataiba mélyedt.

***

- Hol vagyunk? - kérdeztem mikor megálltunk, majd Én is kiszálltam.
- Ez a tanárok nyugalom háza. Ma éjjel itt éjszakázunk, holnap pedig megveszünk Neked minden szükséges dolgot - mosolygott Minerva, majd bementünk. Horatius behozta a csomagjainkat, majd megmutatták, hol fogok aludni.
- Reméljük megfelel - mosolygott Horatius - Jó éjt!
- Jó éjt - köszöntem el, mire Ő egy mosollyal az arcán sétált ki, maga után becsukva az ajtót. 
A szoba takaros volt. Fehér falak, egy ágy, egy szekrény és egy kisebb éjjeli szekrény az ágy mellett. A bőröndömből elővettem a pizsamám, majd elmentem fürdeni. Röpke öt perc alatt végeztem mindennel, majd lefeküdtem és hagytam, hogy az édes álmok magukkal ragadjanak...

1.Fejezet: Elmegyek

Haliho! Hogy vagytok ma?
Én eléggé elfáradtam :(
Akinek tetszik a blog, az komizzon vagy iratkozzon fel!
Puszi: Gigi

Augusztus 30.-a van. Két nap múlva iskola. Két nap múlva ismét röhej tárgya leszek. Az osztálytársaim ismét piszkálni fognak - ahogy a többi diák is - amiért nem kérek Max és Dave fényes és tökéletes életéből. Sokszor megkérdezték már tőlem: Miért csinálod ezt? Mindenki imádna Téged, ha egy kicsit is olyan lennél, mint Max vagy éppen Dave. A válaszom, mindig is ugyanaz marad. Nem kérek abból az életmódból. Ha barátaim lesznek azért legyenek, mert elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nem pedig azért, mert Én vagyok a nagy és csodálatos Max Moon húga. Az ilyen emberekre, Nekem nincs szükségem. Inkább maradjak örökre egyedül, mintsem hogy álszent, haszonleső emberek tömkelege vegyen körül.

Roxanne! - szakította félbe a gondolatmenetemet anya - Öt perced van, hogy leérj! Vendégünk van!

Szuper. Ismét elővesszük, a már tökéletesen begyakorolt álarcot. Végülis, ez a legjobb dolog, amivel eltöltheted az időt szombat reggel.

Felvettem egy fekete ruhát és egy farmerdzsekit majd a fekete edzőcipőbe bújtattam lábaimat. Smink gyanánt egy kis szempillaspirált használtam. Hajamat laza kontyba fogtam, fújtam a kedvenc parfümömből, majd késznek nyilvánítva magam indultam lefelé a lépcsőn.

A lépcsőn leérve befordultam a nappaliba, ahol egy idegen nő ült együtt a család többi tagjával.

Anyám és apám idegesen fészkelődtek a fekete bőrkanapén, míg Max és Dave látszólag nyugodtan ültek.

Az érkezésemre Mindenki felkapta a fejét. Anya intett hogy üljek le, velük szembe. Leültem majd várakozóan néztem rájuk.

- A nevem Minerva McGalagony - mutatkozott be a nő, azaz Minerva - Biztosan Te vagy Roxanne - bólintottam válaszként, hogy igen - Én a Roxfort Boszorkány - és Varázslóképző Szakiskolának vagyok az igazgatója, és azért jöttem, hogy megkezd tanulmányaidat az iskolában.

Mi van?! Ez most valami vicc akar lenni, ugye? Még hogy boszorkány - és varázslóképző. Pff. Badarság.

- Ez egy nagyon jó vicc, de sajna nincs rá időm - mondtam, kissé talán gúnyosabban mint akartam.

- Nem. Ez nem vicc - folytatta komolyan - Sok mindent nem tudsz Roxanne. Azért jöttem, hogy elmondjam ezeket Neked.

- Halljam - mondtam, mivel egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet, amit mondani akar.

- Rendben - sóhajtott - Az igazi neved nem Roxanne Moon, hanem Roxanne Hale. Egy éves voltál, mikor a szüleidet megölték. Én és két másik tanár a roxfortból, úgy tartottuk helyesnek, ha örökbe adunk egy családhoz, akiktől annyi szeretetet kapsz amennyit kell - itt vetett egy jelentőségteljes pillantást anyuékra - Így hát pár nappal a tragédia után, elmentünk a Moon család akkori lakhelyére - Párizsba - majd letettünk az ajtajuk elé egy levéllel. A levélben az állt, hogy tizenegy éves korodig el kell mondaniuk az igazat, majd tizenegy évesen meg kell kezdened a tanulmányaidat a roxfortban. Ám Moonék ezt nem teljesítették. Ahogy azt sem hogy a nevedet tilos megváltoztatniuk. Minden évben, mikor mentem volna érted, elköltöztek, hogy még véletlenül se találjuk meg Őket. Ám idén egy nappal előbb jöttem, így nem tudtak elmenekülni. Most pedig Roxanne, kérlek pakold össze az összes holmidat ami kell, mert ide többet nem jöhetsz vissza.

- Mégis miért?! - sipította anyu...vagyis Penny.

- Elolvasta a levelet, nem? Benne volt feketén fehéren, hogy ha a szabályokat betartják Roxanne maradhat önökkel a szünidőkben, ám ha nem akkor Roxanne-t nem láthatják többé.

Oké. Ez most sok így egyszerre. Szóval, a szüleim nem is a szüleim, és a testvéreim igaziból nem is azok. Az igazi szüleim pedig tizenöt évvel ezelőtt meghaltak.

- A medál a nyakadban a nagymamádé volt - rögtön az említett tárgyhoz kaptam, melyet még soha nem vettem le egy percnél tovább - Míg a gyűrű az ujjadon, édesanyád jegygyűrűje. 

Wow. Eddig azt hittem anyuék, bocsánat Pennyék vették. De így még jobban szeretem ezeket az ékszereket.

- És hogy ne legyek ennyire gonosz, van egy ajánlatom - kezdte Minerva - Döntse el Roxanne, hogy magukkal marad vagy sem.

Én?! De hisz' Ők gyűlölnek Engem. Akkor meg mi értelme lenne maradnom? Tizenöt éven keresztül csak egy púp voltam a hátukon és most végre megszabadulhatnak Tőlem. De...akkor miért nem örülnek annak, hogy elmegyek? Miért nem küldenek fel máris pakolni, miközben örömtáncot járnak? Miért? Annyi a kérdés, de válasz nincs.

- Roxanne, kérlek gondold át a válaszodat - könyörgött Mark.

- Minek? - hangom érdektelennek és kegyetlennek hangzott - Tizenöt éven át csak egy púp voltam a hátatokon, most meg mikor talán esélyem lenne egy jobb életre, marasztaltok? - már szólásra nyitotta a száját, hogy valami szánalmas ígéretet tegyen, de megelőztem - Felesleges. Ne ígérjetek olyat, amit sohasem fogtok betartani. Elmegyek - néztem Minervára, majd a szobám felé indultam pakolni...

Prológus

Sziasztok!
Nagy fába készülöm vágni a fejszémet, de - jelenleg - úgy érzem, megbirkózok ezzel a feladattal is.
Remélem sokan tartotok majd ezzel a történettel. Feliratkozni, komizni és a csoporthoz csatlakozni ér. ( itt )
Ölel: Gigi

Bár tudnám, miért gyűlölnek ennyire. Miért nem szeretnek? Miért nem érzem, hogy Én is fontos vagyok valakinek? Miért? Miért pont Ők azok akik eltaszítanak? Miért?

 Annyi a megválaszolatlan kérdés, de a választ egyszerűen nem találom. S talán soha nem is fogom megtalálni. 

Az életem nem épp tökéletes, ahogy azt mindenki hiszi. Nem. Nem az. Inkább jellemezném úgy, hogy maga a pokol. Gyűlölöm, még a tudatát is annak, hogy nekem csak ez jutott. Ezt szánták nekem. Törődjek bele. Nehéz. Nehéz elfogadni, hogy nem mindenki élete fenékig tejfel. Nem lakik mindenki kacsalábon forgó palotában, ahogy azt a mesékben írják. Nem. Ez csak mese, egy álom, mely soha nem válik valóra.

A nevem Roxanne Moon tizenhat éves vagyok, és nemrég költöztünk Londonba. Barna váll alá érő, hullámos hajam van és barna szemeim. 

Egy jómódú - szinte már túlságosan is - családban élek. 

 Az anyám, Penny, egy szerkesztőség vezetője.  Fizetése, tripla annyi, mint egy átlagos emberé.

 Az apám, Mark, híres ügyvéd, aki - szinte - az összes eddigi ügyét megnyerte. Fizetés téren ugyanaz.

 A bátyám, Max, a suli legmenőbb pasija, aki után csak úgy loholnak a csajok.

 Az öcsém, Dave, szintén menő pasi és Őt is imádják a csajok.

Aki csak ennyit tud rólunk azt mondaná, nincs okom panaszra hisz' mindenem megvan.

Ám, aki ismer minket, az tudja, hogy ez csak a látszat. A családom gyűlöl engem, aminek fogalmam sincs mi az oka. Kívülről azt mutatják mennyire imádnak, de amint magunk vagyunk, megmutatják milyenek is Ők igazából. 

A barátnőm Hannah, mindent tud, így előtte nem kell megjátszaniuk magukat. Amikor nálunk van, vele kedvesek, velem pedig bunkók - ahogy mindig. Eleinte még bevette a szokásos dumát, de miután felvilágosítottam, még csak egy pillantásra sem méltatja Őket.

Ez az Én unalmas és fájdalmas életem. Ha kíváncsi vagy, hogyan változhat meg körülötted minden egy pillanat alatt, tarts velem!