Sziasztok!
Íme a következő fejezet. Remélem, elnyeri a tetszéseteket!
A következő rész már az évadzáró lesz :)
- Köszönöm, hogy segítettél! - hálálkodott Karen már vagy századjára - Menj fel nyugodtan Liam-hez - mosolygott rám kedvesen.
December 23-a van. Holnap karácsony, így segítettem egy kicsit Karen-nek a konyhában. Sütöttünk egy-két süteményt amiket ki is díszítettünk. Karen nagyon jó társaság, így élveztem a vele töltött időt.
- Rendben - mosolyogtam, majd az emelet felé vettem az irányt. Szélsebesen vettem az irányt Liam szobája felé, mivel már nagyon hiányzott. Mások szerint butaság, hogy alig két órája váltunk el és máris hiányzik,de szeretem. Nagyon szeretem. Bármire képes lennék érte és hiszem, hogy ő is így érez. Legalábbis remélem.
Gondolataimból az ébresztett fel, hogy Liam ajtaja előtt állok. Udvariasan kopogtam, majd miután elhangzott a "gyere" szócska, beléptem.
- Szia - mosolyogtam, majd mellé telepedtem az ágyra - Mi jót csinálsz? - öleltem át hátulról.
- Semmit csupán gondolkoztam - mondta, majd egy finom kis puszit nyomott a kézfejemre - Milyen volt anyuval? Ugye nem hozott kínos helyzetbe?
- Nem - ráncoltam a szemöldököm - Miből gondolod, hogy ezt tette?
- Csupán nem akarom, hogy az legyen, mint Nicola-val - sóhajtotta. Na igen. Nicola finoman kifejezte az érkezésünk napján, hogy mit gondol rólam. Konkrétan üvöltött velem. Azt akarja, hogy hagyjam békén Liam-et és a családját, sőt még Dereket is, mivel egy gyilkos nem való közéjük. Liam persze mellém állt, de láttam a család felnőtt tagjainak arcát. Tudom, mit gondolnak rólam. Nem tetszik nekik, hogy a fiújuk közelében vagyok. Nem akarják, hogy egy gyilkos lánya legyen vele. Egyedül Ruth fogad el. Őt nem zavarja a tény, hogy apám egy gyilkos.
- Hát én sem - sóhajtottam, majd felálltam és az erkélyre mentem. Nekitámaszkodtam a korlátnak és csak néztem a messzeségbe. Hallottam ahogy feláll, majd mögém áll. Két karját derekam köré fonta, míg állát a vállamra tette.
- Kicsim kérlek - sóhajtotta - Ne hidd hogy igaza van, mert nincs. Te nem tehetsz arról ami történt. Én szeretlek és csak ez számít. Az, hogy veled akarom leélni az életemet. Azt akarom hogy te legyél majd a gyermekeim anyja. Hogy örökké velem legyél!
- Én is ezt akarom, de Liam - fordultam felé - Ez így nem fog menni.
- Mi?
- Nem tudok úgy veled lenni, hogy tudom a családod megvet és képtelenek elfogadni, hogy egy gyilkos az apám. Nekem ez nem megy - hajtottam le a fejem.
- Te most szakítani akarsz?!
- Igen - csuklott el a hangom.
- De...de...Roxanne miért? - emelte fel a fejem és nézett a szemembe.
- Nem akarom, hogy a családod megutáljon miattam!
- Engem nem érdekel ha megutálnak! - emelte fel a hangját - Egyszerűen csak veled akarok lenni! Biztonságban tartani! Megvédeni! SZERETNI!
- Én is ezt akarom, de...
- Akkor nincs de! - szakított félbe - Ne rágódj ezen! El kell fogadniuk a döntésem! És el is fogják! - húzott magához. Karjaimat átfontam a nyaka körül, míg az ő kezei a derekamra fonódtak.
- Sajnálom - súgtam.
- Nem haragszom - húzódott egy fél mosoly az ajkára - Szeretlek!
- Én is téged! - feleltem.
Ajkait hirtelen tapasztotta az enyéimre. Ajkaival szinte felfalta az enyéimet. Kezei a derekamról megindultak lefele, majd végül a fenekemen állapodtak meg. Egyik kezemet hajába vezettem és jólesően megmarkoltam azt. Nyelve egy pillanat alatt csúszott át számba, s hívta táncba az enyémet.
Csókunk vad volt. Túlságosan is.
Liam kezei a combom tövéhez vándoroltak, majd megemeltek. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, ő pedig elindult velem az ágya felé. Csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Finoman ráfektetett a puha paplanra és felém mászott. Csókunkat megszakította és a nyakamat kezdte el behinteni apró puszikkal. Halkan sóhajtottam, majd a sóhajtás nyögéssé alakult, mikor ajkaival egy érzékeny pontot érintett. Először puszilgatta, majd szívni kezdte az adott helyet.
- Liam - lihegtem, mire felnézett rám. Szemei sötétek voltak a vágytól, s a levegőt is gyorsan vette - Ne!
- Te... - ráncolta a szemöldökét - Nem akarod?
- De - húztam vissza vállánál fogva, mikor leszállni készült rólam - De még nem most!
- Értem - húzta fanyar mosolyra ajkait.
- Liam - felnézett rám - Szeretlek és akarlak, de még nem most! És nem itt. A szüleid lent vannak míg a bátyám és a nővéred a szomszéd szobában. Ha most történne meg és meghallanák, élve megnyúznának minket!
- Igazad van - mondta, majd egy utolsó puszit nyomva ajkaimra leszállt rólam - Gyere - húzott fel - Sétáljunk egyet.
Mosolyogva bólintottam, mire ujjainkat összekulcsolta és együtt hagytuk el a szobát. Lementünk a lépcsőn, majd egy gyors elköszönés után felkaptuk a kabátjainkat és kiléptünk a hűs levegőre.
Már órák óta ülünk itt a játszótéren egy hintában és beszélgetünk. Arról, hogy mik a terveink és miket szeretnék elérni.
- Minden...olyan nyugodt - mondtam - Vajon meddig lesz még így?
- Eddig a percig!
Jaj, ne!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése