2. Évad: 12. Fejezet: Remény

Hi kis boszorkányok!

Íme az új rész! A kövi szerdán jön, és már csak három rész plusz az epilógus van hátra! Ez pedig a történet végét jelenti. Remélem velem maradtok, a további történeteknél is, mivel a blog nem fog törlődni, így elképzelhető hogy egy nap ismét megnyitja kapuit egy harmadik évadra! De ez még nem biztos!

Komizni és feliratkozni és, valamint kukkantsatok be a többi blogomba is na meg csatlakozzatok a csoporthoz is!!!

Két nap. Ennyi ideje keressük Liam-et. Minden napomat ezzel töltöm, illetve tanulással. Néha még eszek is, mivel Zayn és Derek sem nézné jó szemmel, ha koplalnék. És igazuk van. Meg kell találnom, de nem hagyhatom el magamat emiatt.
Ki tudja, vajon mit csinál most vele Marcus? Bántja? Kínozza? Vagy már rég megölte? Nem! Az lehetetlen. Elvégre csak akkor lesz hasznára ha él. Ezzel tud a legjobban zsarolni. Ő nem tudja magát megvédeni a pálcája nélkül, míg Derek, vagy Zayn, igen. Ezért rabolta el őt.
Nos, az első napon látogatását tette nálunk a Payne család és a Moon család is. Utóbbi agyon szorongatott boldogságában, míg az előbbi tagjait vissza kellett fogni, nehogy megöljenek. Még Ruth is engem hibáztat, amit teljes mértékben megértek. Én is ezt tenném valószínűleg. Ezzel csak az a baj, hogy így Derek a testvére és a barátnője közé szorul. Mellettem döntött, mikor Ruth választásra kényszerítette. Szakítottak, így most ezért is pocsékul érzem magamat. Jó, mi?
- Indulhatunk? - áll meg mellettem Derek. Felnézek rá, bólintok, majd elindulunk a szokásos kis utunkra. Már vagy tízszer átjártuk az egész tiltott rengeteget, Rofmorts-ot is, mindent a környéken.
Hiába. Sehol nem találtunk rá Liam-re, de nem adjuk fel. Most is épp a tiltott rengetegbe tartunk, hogy ismét átvizsgáljuk a helyet, ahonnan Liam eltűnt. Minden feltúrunk, nyomok után kutatva, ám semmi. Vagyis, eddig semmi.
- Derek! - kiáltom. Azonnal mellém lép, s elkerekedett szemekkel nézett a kezemben lévő pálcára, mely Liam tulajdona. Egymásra nézünk, Derek bólint, én pedig megfogom a pálcát. Koncentrálok, és sikerül.
Van egy olyan képessége az elemeknek, hogy a szeretteik tárgyát megfogva egy kis koncentrálással meg tudhatják, merre jár az illető. Ezt tanította meg nekem Derek roham tempóban, és ezért az egy tárgyért kutattunk két napig. Hiszen, ha megvan a tárgy, meg van Liam is, nem? De!
- Ez lehetetlen - mondom Derek kezébe nyomva a pálcát - A roxfort felé tartanak. Pontosan Hagrid házánál vannak!

Liam Payne szemszöge:

Szemeim hitpergyorsasággal pattannak ki, és ülök fel. Kapkodva nézek szét, míg szívverésem hevesebb mint valaha is volt. Légzésem kapkodós, s tudom le kell nyugodnom. Mély levegő. Be és ki. Be és ki. Be és ki.
Nyugodtan fújom ki levegőmet, és szétnézek. Egy kisebb szobában vagyok. Nincsenek ablakok, se ágy, szekrény, csak egy matrac meg én. A falak fehérek. Egy ajtót látok, és lefogadom, hogy zárva van.
Nagy nehezen felállok a matracról, majd leporolom magam. Pálcámat kezdem keresni, ám rájövök, hogy hiába. Az erdőben maradt, mivel elejtettem. Klassz. Ez azt jelenti, hogy megvárom, míg Roxi értem jön és kiszabadít.
Azért kicsit gáz, hogy egy lány szabadít ki engem, de már volt időm megszokni. Én csak varázsolni tudok, míg ő egy avatár és egy vértigris egyben. Amúgy, elképesztő, hogy mennyire különleges is ő. Szinte már túl különleges. De mégis, olyan gyönyörű, hogy ha nem lenne ilyen ereje, akkor is megállná a helyét. Varázslat nélkül is. Igaz, hogy akkor nem is találkoztunk volna, de nem bánom. Mivel minket egymásnak teremtettek, később így is úgy is találkoztunk volna, nem? Lehet, hogy akkor minden sokkal jobb lenne. Nem üldöznék őt, nem utálná a családom. Tényleg. Vajon most is őt hibáztatják? Biztosan. Mindenért őt hibáztatják, mikor ő nem tehet semmiről sem! Én magam keveredtem bele, és ha akarnék sem tudnék má elszakadni ettől...TŐLE!
Szeretem minden egyes kis apró rezdülését, tulajdonságát. Mindent ami ő! És nem hagyom, hogy a szüleim gátlásai szétszedjenek minket.
Ha meg is kell most halnom, hát örömmel halok meg. Hiszen egy angyalt mondhatok a magaménak. Az enyém, és engem szeret. De én ostoba módon, nem bíztam meg benne. Már belátom hogy hibáztam, sokat. De mégis, ha most meghalnék nem bánnám. Hiszen érte megérné. Érte bármit megtennék.
Tudom nyálas, de nem tudok másra gondolni rajta kívül. És még így is, hogy éppen elraboltak, csak ő jár a fejemben. Annyiszor elterveztem már a közös jövőnket, az esküvőnket, a három gyönyörű gyermekünket, mindent. Hogy majd együtt öregszünk meg, és az unokáinkkal töltjük a napjainkat. Majd együtt halunk meg, s megyünk a túlvilágra. A mennyországba. Mert nekünk ott a helyünk. Annyit szenvedtünk már, hogy máshová nem is kerülhetnénk. Ez biztos.
- Felébredtél - hallom meg a számomra igencsak irritáló hangot az ajtó felől. Odafordulok, és ökleimet összeszorítva nézek Marcus-ra. Arcán a már jól ismert gúnyos vigyora ül, mely számomra undorító.
- Fel - felelem flegmán. Vállamat még meg is vonom a hatás kedvéért. Arca elkomorul, majd felém indul. Nem hátrálok meg, hiszen tudom. Ha szüksége van rám, akkor élni hagy. Ha megöl, akkor Roxanne tesz róla hogy utánam jöjjön. Bár, ha élni hagy, akkor is meghal, szóval oly mindegy.
- Válogasd meg a szavaidat, ha velem beszélsz! - ront rám, majd megfordulva rám csapja az ajtót. A kulcs fordulását is hallom, így hajamba túrva rogyok le az ágyra. Nem fogok innen egyhamar kijutni, ha így folytatom.

Már vagy órák óta ülhetek egy helyben, ám nem tud érdekelni. Ha kiszabadítanak, az jó, ha nem, az is jó. Akkor boldogan halok meg. 
- Te vagy Liam, igaz? - hallok meg egy vékonyka kis hangot az ajtó felől. Felnézek, s egy lány ül ott, megkötözve. De nem akármilyen kötéllel. Varázskötél. Csak pálcával lehet elvágni.
- Ki vagy te?
- Leila - mondja - Roxi barátnője, és Marcus csatlósa voltam. De rájött hogy falazok Roxanne-nak és idehozott. Valószínűleg mindketten meghalunk - motyogja maga elé nézve, s könnyei elerednek. Felállok, majd lassan sétálok mellé. Leülök, átölelem, s hátát kezdem simogatni.
- Ki fogunk jutni! - mondom - Roxanne megment minket!
Remény. Csak ennyi maradt nekünk....