2.Évad: 7. Fejezet: Tűnj el onnan vagy meghalsz!

Hi! Íme az új rész! Hagyjatok nyomot! :D

- Louis?! - nézek az előttem álló végzős diákra kikerekedett szemekkel. Ez nem lehet igaz! Ha nem a saját szememmel látnám őt, el sem hinném. A nagy Louis Tomlinson egy vérfarkas? Na ne! Ez ugye csak egy rossz vicc?
- Roxanne - bólint, majd megöleli Miranda-t - Jó újra látni!
- Téged is! - mosolyog rá Miranda - El voltál ám veszve!
- Sok dolgom volt - mondja majd rám néz - Szóval tegnap változtál át először?
- Igen - bólintok - Te vérfarkas vagy? - nem bírom ki így felteszem a kérdést. Muszáj tudnom, elvégre nem mindegy, hogy ki fog engem tanítani.
- Igen - mosolyog - De most ne velem foglalkozzunk! Milyen volt? Mondd el mit éreztél közben?
- Hát...sikítottam. Fájt. Nagyon. Úgy éreztem menten szétrobban a fejem. Majd a fogaim és a kezeim is fájni kezdtek. Azt hittem szétroppan az állkapcsom. Majd a fájdalom enyhült és azt hiszem elájultam - fejezem be rövidke kis történetemet. Szörnyű visszaemlékezni. Még mindig érzem a fájdalmat, de nem ez a legrosszabb. Hanem a tudat, hogy nem vagy ura önmagadnak. Nem tudod irányítani a tetteidet. Nem tudsz önállóan dönteni. Kiszolgáltatott lettél alig egy perc alatt.
- Hát - kezdi Louis - A fájdalom még sokáig jelen lesz. Mivel nem szokványos alakváltóról van szó így sokkal nehezebb dolgunk lesz. Nos. Az első lecke: légy dühös! Amennyire csak tudsz!
- Minek?
- Mert ha dühös vagy, felgyorsul a pulzusod és akkor robbansz! Nekünk pedig pont ez kell!
- Én azt hiszem jobb ha elmegyek - int Miranda, majd lassan elsétál. Figyelmemet ismét Louis-nak szentelem,majd igyekszem megtenni amit kért.
Felidézem életem legdühösebb pillanatait, ám semmi. Hiába erőlködök, a karmaim, agyaraim meg sem mozdulnak. Semmit nem érzek. De vajon miért nem?
- Nem megy - nyögök fel.
- Akkor gondolj másra! Mondjuk - gondolkodik el egy pillanatra - Liam-re! Hiszen szereted, tehát ha rá gondolsz a pulzusod az egekbe szökhet!
- Rendben...de ha átváltozom és megvadulok...hogyan fogsz..
- Nyugi! Nem vagyok kezdő így nem lesz gond - nyugtat - Csak csináld!
Bólintok, majd nekikezdek. Ha sikerült vele egyre többször kapcsolatot teremteni, akkor ez is gyerekjáték lesz, nem?
Megjelenik előttem Liam arca, teste. Látom ahogy mosolyog, hallom a hangját amint kiejti a nevemet csodásan ívelt ajkain. Roxanne. Csodásan hangzik! éloldalas mosoly kerekedik ajkaira, majd kacsint egyet. Hatalmas barna szemeiben elveszek, s már nem is figyelek másra. Csakis a szemeire. Csak arra!
Szépen ívelt ajkai könyörtelenül hívogatják magukhoz enyéimet. Sóvárgok csókja után. Kell nekem! Olyan mint valami féle drog. Az a fajta drog amit kizárólag nekem készítettek! Egyedül nekem!

A várt hatás nem várat magára sokáig. Pulzusom megemelkedik, a levegőt pedig egyre gyorsabban veszem. Szívem hevesen dobog, a fájdalom pedig átveszi az uralkodást testem felett. Sikítok, majd térdre rogyok. Kezeimet fejemre tapasztom, hátha enyhül a fájdalom, ám inkább csak erősödik. Érzem amint körmeim karmokká vállnak. Fogaim helyére két szépen ívelt agyar kerül, a fájdalom pedig elmúlik.
Ölnöm kell!

- Roxanne! - hallok meg egy igencsak távoli hangot - Hallasz?! Roxanne nyugodj meg! Én vagyok az Louis!
Louis, Louis, Louis. Kattog agyamban ez az egy név. Fejemet a hang irányába kapom, és ott áll velem szemben. Szemeiben kisebb félelmet látok, ám magabiztosan áll előttem. 
- Roxanne nyugalom! Gondolj másra! Az édesanyádra, Derekre vagy Zayn-re! - kiáltja nekem hevesen gesztikulálva. Agyam lassan fogja fel amit mond, és már cselekedek is. Először anyára gondolok, de csak még dühösebb leszek. Derek gondolata sokkal nyugtatóbban hat rám, ám még ez sem az igazi. 
Fejembe akaratlanul is bekúszik Liam arcának képe. Szívem ismét felpörög én pedig semmit sem tudok tenni ellene. Torkomból éles sikítás, nem is, üvöltés szökik fel, majd bevetem magamat a fák sűrűjébe. Még hallom magam mögött Louis kiáltásának foszlányait, ám nem érdekel.  
Csak futok és futok. Hogy merre azt még én sem tudom. Élvezem ahogyan a meleg levegő arcomba csapódik. Ahogy lábaim repítenek engem egyre távolabb attól az embertől akit az apámnak merek nevezni. Élvezem a szabadságot! Hogy senki nem mondja meg mit tegyek. Hogy a magam ura vagyok. És bevallom, tetszik. Tetszik hogy egyedül vagyok. Hogy én döntök. Bár mindig így lenne.

Mikor meglátom az ismerős házakat azonnal feleszmélek. Ez a mi házunk. Egészen Wolverhampton-ig futottam volna?! Jó tudni hogy erre is képes vagyok!
- Vajon merre járhat? - hallok meg egy igencsak ismerős hangot a szomszéd házból. Ez Derek! De mit keres itt? Azt hittem nem jönnek haza a nyári szünetre.
Közelebb merészkedem, s csak ekkor érzem meg, hogy agyaraim és karmaim eltűntek. Tehát Derek-re kell gondolnom. A hangjára kell koncentrálnom. Szükségem van rá ahhoz hogy épelméjű maradhassak!
- Még a tiltott rengetegben kell lennie - hallom meg a választ, és az ablakon át nézve azt is megtalálom szemeimmel, aki mondta. Ruth.
Még most is gyönyörű. Eszméletlenül szép, én pedig csak remélni tudom, hogy egyszer olyan lehetek, mint ő. Derek pedig büszke lehet arra, hogy Ruth az övé. Tökéletes páros. Ruth a kissé huncut, kedves lány és az én jószívű, önfeláldozó, eszes bátyám. Tökéletes!
- Biztosan - helyesel egy másik hang. Egy hang, amelyet ezer közül is felismernék. Liam! 
Szemeimet tovább vezetve észre is veszem őt, mellette pedig Zayn foglal helyet. Haja hosszabb lett, mint volt, ám még mindig felállítva hordja. izomtrikója tökéletesen tükrözi mennyit edzett az évek alatt. És megérte. Még most is csorog a nyálam ha ránézek. Sőt! Elég csak rágondolnom izmos karjaira, mellkasára és rögtön elolvadok. Különös, nem?
- Meg kell keresnünk őt - szólal meg ismét Derek. Arca gondterhelt és nyúzott. Nyilván álmatlan éjszakák tömkelegét tudhatja maga mögött, így ezen nem csodálkozom. Miért is tenném? Hisz' én okoztam neki ezt is. Úgy ahogy minden más rosszat is. Szörnyű vagyok!
- Roxanne! - kiáltja egy visszafogott hang a mögöttem lévő erdő sűrűjéből kilépve. Hátrafordulok és egy kissé zilált Louis-szal találom magamat szemben. Szemeim szikrákat szórnak, és nem kell zseninek lennem, ahhoz hogy tudja, dühös. Nagyon dühös. De mégis miért? Semmi köze nincs hozzám! Én nem kértem a segítségét! 
- Mi az?
- Gyere már el onnan, még meghallanak! - kiáltja, s ekkorra már kék szemei inkább aggodalmat sugallnak. Féltene engem?
Engedelmeskedve kérésének, ellépek a ház falától, majd felé lépkedek, ám ekkor nem várt dolog történik. Hátulról valaki elkapja a karomat, leszorítja, majd a ház felé kezd húzni. Ütöm, rúgom támadómat, ám ekkor megérzem illatát.
- Liam eressz el! - kiáltom, s látom ahogy Louis felénk közeledik, ám Derek és Zayn lefogja - Eressz! - üvöltöm, s érzem, a pokol ismét el fog szabadulni. Körmeim, fogaim és fejem fájni kezdenek. Ismét üvöltök egyet, s ekkor már Liam is elenged, de késő.
- Roxi? - lép elém, s éppen megfogná arcomat ám ekkor ránézek. Átváltoztam. Szemében megcsillan az én szemem. Vérvörös.
- Tűnj el onnan, vagy meghalsz! - kiált rá Liam a még mindig előttem álló Liam-re. Nem habozik, azonnal hátrál pár lépést, s ekkor minden világossá válik előttem. Fél. Fél tőlem!
Ismét fél tőlem, s ismét megvan rá minden oka. Egy szörnyeteggé váltam, és már magamat sem tudom uralni. Erőim kezdenek elhatalmasodni rajtam, s érzem közel a vég. Olyan hamar vége lesz mindennek ahogy elkezdődött. 
- Roxi? - lép felém egy lépést, ám ekkor én hátrálok meg. Nem bírom. Nem tudom elviselni, hogy fél tőlem. Pont ő. Ő aki a mindent jelenti számomra. Az életet. A fényt. Mindent!
- Roxanne ne merészeld! - kiált rám Derek és Zayn egyszerre, ám csak megrázom a fejemet, majd hátat fordítva kezdek futni az erő felé. Vagyis inkább kezdenék.
- Ne! - kapja el a derekamat Liam, s csak ekkor érzem meg mekkora erő is lakozik ebben a testben. Szinte már szokatlanul sok. Hiába ráncigálom magamat, ő megtart mindenféle erőfeszítés nélkül. Hogy csinálja?!