Előre bocsátom, hogy ebben a történetben a diákok 11 éves koruktól 20 éves korukig járnak a roxfortba!!!!!
Komizniii!!!
Jó olvasást!
Gigi
- Mikor érünk oda? - kérdeztem Minervát már a kocsiban ülve, miközben a roxfort felé tartottunk. Pár óra múlva megkezdődik a tanév. Eléggé izgulok és félek, hogy esetleg nem felelek majd meg az itteni elvárásoknak. Mi lesz, ha itt sem fogadnak majd el olyannak amilyen vagyok. Habár Minervának sikerült valamennyire eloszlatnia a kételyeimet ezzel kapcsolatban, míg megvettük a szükséges dolgokat. A pálcám valami elképesztő, és Minerva szerint, a családom mindegyik tagjának ilyen pálcája volt. Legfeljebb csak alakban különböztek.
- Még egy óra.
- Uhh - döntöttem a fejemet az ablaknak - Az rengeteg idő.
- Meglásd hamar eltelik az az egy óra, és mire észbe kapsz már a Teszlek Süveg által mondott ház asztalánál fogsz ülni - Mosolygott Horatius.
- A többi diák hogyan viselkedik az újakkal? - tettem fel a kérdést, mely már jó ideje foglalkoztat.
- Lényegében igen. Bár a mardekár és a griffendél nem jön ki egymással valami jól - húzta el a száját Minerva.
- Értem.
Többet nem beszéltünk. Én fejemet az ablaknak döntve gondolkoztam. Vajon hiányzom Moonéknak? Vagy inkáb örülnek hogy elmentem? Miért érzek bűntudatot, azért mert szinte köszönés nélkül és érzelemmentesen távoztam? Miért érzem ezt? Haragudnom kéne rájuk erre itt siránkozom! Mért nem tudok egyszer Én is megharagudni valakire úgy igazán? Egész eddigi életemben megbocsátottam mindenkinek, mindent. És mit kaptam cserébe? Kétszer annyi bunkóságot, piszkálódást. Ezen sürgősen változtatnom kellene. Igen! Változtatni fogok!
***
- Megjöttünk - szólt Minerva. Azonnal kipattantam a kocsiból. A látvány valami elképesztő volt. Egy hatalmas kastély állt előttem. Hatalmas tornyokkal és rengeteg ablakkal.
- WOW - adtam hangot gondolataimnak - Lenyűgöző.
- Gyere. Pár perc és beoszt a süveg a megfelelő házba - indult meg Minerva, mi pedig követtük a csomagjaimat cipelve - Én már így is lekéstem az elsősök beosztását. De megmondtam Madam Hooch-nak hogy amíg meg nem érkezünk ne kezdjék el a lakomát.
Folyosók és lépcsők tömkelegén haladtunk át, míg meg nem érkeztünk egy nagy faajtóhoz.
- Várj itt - mondta Minerva, majd bement volna az ajtón, ha eszébe nem jut valami - Oh. A csomagok add oda Dobinak.
- Kinek? - kérdeztem, de ezt már nem hallották mivel addigra már bementek az ajtón.
- Öhm...Ideadnád? - szólalt meg valaki a lábamnál. Lenéztem és egy...hm...manóval találtam szembe magam.
- Oh. Persze - mosolyogtam - Tessék. Te vagy Dobi?
- Igen - majd eltűnt. Hát oké.
Egy kis figyelmet kérek - hallottam meg Minerva hangját az ajtón túlról - Elnézést kérel, amiért nem voltam itt az elsősök beosztásánál, de...volt egy kis dolgom. Idén érkezik iskolánkba egy új tanuló, a hatodikosokhoz. Eddig nem tudott boszorkány létéről, ezért kérem mindenki legyen vele elnéző, és segítsen neki ha kell. A tanuló neve, Roxanne Hale - kiáltotta, majd az ajtó nyílt Én pedig - valamennyire - magabiztos léptekkel indultam meg befelé. Rengeteg érdeklő pillantást kaptam. Mindenki engem nézett. Kissé frusztráló volt. Oda sétáltam Minervához, aki intett hogy üljek le a kisszékre. A fejemre helyezte a süveget, aki beszélni kezdett.
- Ááá! - kiáltotta - Egy Hale. Régóta várok ám rád, kicsi Roxanne. Hm...kinézetre kiköpött apád vagy, ám tulajdonságaid alapján inkább édesanyádra emlékeztetsz. Nagy fejtörést igényelsz. Az eddigi összes Hale - és azok párjai - a griffendél házat erősítették. Btornak bátor vagy te is, de...valahogy mégsem az igazi. Hm...okos vagy, nagyon, emellett becsületes, segítőkész és még sorolhatnám. Azt hiszem az összes házban megállnád a helyed - itt kisebb szünetet tartott, majd folytatta - Megvan! Ez lesz számodra a tökéletes ház. Mardekár! - kiáltotta, Én pedig azt hittem lefordulok a székről. Mardekár?!
Minerva levette a süveget a fejemről, míg a többi diák síri csöndben ült. Leszálltam a székről, majd kérdőn Minervára pillantottam, ugyanis fogalmam sem volt, hogy melyik a Mardekár asztala.
- Oh, persze - mosolyodott el Minerva, majd mutogatni kezdett - Mardekár, griffendél, hollóhát, hugrabuk.
Ennek megfelelően indultam meg az asztalhoz. Már majdnem oda értem, mikor felállt egy fekete hajú fiú és rám mosolygott.
- Gyere, ülj hozzánk - megfogta a kezem, majd elvezettet a helyére és maga mellé rántott.
- Kezdődjék a lakoma - szólt Minerva, s ekkor az asztalokon finomabbnál - finomabb ételek jelentek meg. Rögtön lecsaptam egy csirkeszárnyra, s mellé egy kevés zöldséget. Mind neki álltunk enni, majd a fekete hajó fiú rám nézett.
- A nevem Zayn Malik - mosolygott.
- Az enyém, Regina Smith - mosolygott rám egy szőke hajú, kék szemű lány.
- Harry Styles - bicentett a göndör zöld szemű.
- Roxanne - mosolyodtam el.
- És...honnan jöttél? - kérdezte Regina.
- Londonban éltünk legutóbb. De rengeteg városban éltünk már, azért hogy Min...McGalagony ne találjon meg.
- Jaj..igen - bólintott Harry - Madam Hooch említette a történeted.
- Oh.
- Tudtad, hogy amikor a Te családod meghalt, három másikat is megöltek? - kérdezte Regina.
- Nem - válaszoltam kissé elképedve.
- Pedig de - folytatta Harry - Zayn elmondod neki?
- Az Én családom is köztük volt - mondta komolyan, és esküdni mernék hogy láttam egy könnycseppet a szeme sarkában - A nővéremet és a húgaimat is megölték. Csak Én éltem túl. A másik két családból nem volt túlélő.
- Úristen - képedtem el - Részvétem.
- Kösz - mosolyodott el halványan - Te hogy viseled?
- Két napja tudtam meg. Még a nevüket sem tudom - hajtottam le a fejem, nehogy sírni kezdjek.
- Peter és Nancy Hale - mondta Zayn, mire rákaptam a tekintetem - Nagyon jó emberek voltak. Számtalanszor voltak nálunk. Akkor is mikor Nancy terhes volt veled. Wolverhamptonban éltek. Azt hiszem a házuk még megvan - tűnődött el, az Én szemeim pedig megteltek könnyekkel.
- Nincs esetleg egy képed róluk?
- De - majd kutakodott egy kicsit a zsebében, majd egy képet nyomott a kezembe - Tessék. Ez az esküvőjükön készült.
- Köszönöm - mosolyodtam el, majd eltettem a képet - Jé - mondtam mikor észrevettem, a mardekár jelét a taláromon.
- Igen - nevetett Harry - Mindenkinek van.
- Hahaha.
Egy darabig csend volt. Mindenki a gondolataiba mélyedt és evett. Furcsa. Olyan érzésem van mintha figyelnének.
- Baj van? - nézett rám kérdőn Reg -furcsa vagy.
- olyan, mintha figyelne valaki - mondtam, majd arra kaptam a tekintetem amerről éreztem az illető pillantását magamon. Mikor megláttam ki bámult azt hittem elájulok. Mit keres Ő itt?
- Hannah?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése