Én eléggé elfáradtam :(
Akinek tetszik a blog, az komizzon vagy iratkozzon fel!
Puszi: Gigi
Augusztus 30.-a van. Két nap múlva iskola. Két nap múlva ismét röhej tárgya leszek. Az osztálytársaim ismét piszkálni fognak - ahogy a többi diák is - amiért nem kérek Max és Dave fényes és tökéletes életéből. Sokszor megkérdezték már tőlem: Miért csinálod ezt? Mindenki imádna Téged, ha egy kicsit is olyan lennél, mint Max vagy éppen Dave. A válaszom, mindig is ugyanaz marad. Nem kérek abból az életmódból. Ha barátaim lesznek azért legyenek, mert elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nem pedig azért, mert Én vagyok a nagy és csodálatos Max Moon húga. Az ilyen emberekre, Nekem nincs szükségem. Inkább maradjak örökre egyedül, mintsem hogy álszent, haszonleső emberek tömkelege vegyen körül.
Roxanne! - szakította félbe a gondolatmenetemet anya - Öt perced van, hogy leérj! Vendégünk van!
Szuper. Ismét elővesszük, a már tökéletesen begyakorolt álarcot. Végülis, ez a legjobb dolog, amivel eltöltheted az időt szombat reggel.
Felvettem egy fekete ruhát és egy farmerdzsekit majd a fekete edzőcipőbe bújtattam lábaimat. Smink gyanánt egy kis szempillaspirált használtam. Hajamat laza kontyba fogtam, fújtam a kedvenc parfümömből, majd késznek nyilvánítva magam indultam lefelé a lépcsőn.
A lépcsőn leérve befordultam a nappaliba, ahol egy idegen nő ült együtt a család többi tagjával.
Anyám és apám idegesen fészkelődtek a fekete bőrkanapén, míg Max és Dave látszólag nyugodtan ültek.
Az érkezésemre Mindenki felkapta a fejét. Anya intett hogy üljek le, velük szembe. Leültem majd várakozóan néztem rájuk.
- A nevem Minerva McGalagony - mutatkozott be a nő, azaz Minerva - Biztosan Te vagy Roxanne - bólintottam válaszként, hogy igen - Én a Roxfort Boszorkány - és Varázslóképző Szakiskolának vagyok az igazgatója, és azért jöttem, hogy megkezd tanulmányaidat az iskolában.
Mi van?! Ez most valami vicc akar lenni, ugye? Még hogy boszorkány - és varázslóképző. Pff. Badarság.
- Ez egy nagyon jó vicc, de sajna nincs rá időm - mondtam, kissé talán gúnyosabban mint akartam.
- Nem. Ez nem vicc - folytatta komolyan - Sok mindent nem tudsz Roxanne. Azért jöttem, hogy elmondjam ezeket Neked.
- Halljam - mondtam, mivel egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet, amit mondani akar.
- Rendben - sóhajtott - Az igazi neved nem Roxanne Moon, hanem Roxanne Hale. Egy éves voltál, mikor a szüleidet megölték. Én és két másik tanár a roxfortból, úgy tartottuk helyesnek, ha örökbe adunk egy családhoz, akiktől annyi szeretetet kapsz amennyit kell - itt vetett egy jelentőségteljes pillantást anyuékra - Így hát pár nappal a tragédia után, elmentünk a Moon család akkori lakhelyére - Párizsba - majd letettünk az ajtajuk elé egy levéllel. A levélben az állt, hogy tizenegy éves korodig el kell mondaniuk az igazat, majd tizenegy évesen meg kell kezdened a tanulmányaidat a roxfortban. Ám Moonék ezt nem teljesítették. Ahogy azt sem hogy a nevedet tilos megváltoztatniuk. Minden évben, mikor mentem volna érted, elköltöztek, hogy még véletlenül se találjuk meg Őket. Ám idén egy nappal előbb jöttem, így nem tudtak elmenekülni. Most pedig Roxanne, kérlek pakold össze az összes holmidat ami kell, mert ide többet nem jöhetsz vissza.
- Mégis miért?! - sipította anyu...vagyis Penny.
- Elolvasta a levelet, nem? Benne volt feketén fehéren, hogy ha a szabályokat betartják Roxanne maradhat önökkel a szünidőkben, ám ha nem akkor Roxanne-t nem láthatják többé.
Oké. Ez most sok így egyszerre. Szóval, a szüleim nem is a szüleim, és a testvéreim igaziból nem is azok. Az igazi szüleim pedig tizenöt évvel ezelőtt meghaltak.
- A medál a nyakadban a nagymamádé volt - rögtön az említett tárgyhoz kaptam, melyet még soha nem vettem le egy percnél tovább - Míg a gyűrű az ujjadon, édesanyád jegygyűrűje.
Wow. Eddig azt hittem anyuék, bocsánat Pennyék vették. De így még jobban szeretem ezeket az ékszereket.
- És hogy ne legyek ennyire gonosz, van egy ajánlatom - kezdte Minerva - Döntse el Roxanne, hogy magukkal marad vagy sem.
Én?! De hisz' Ők gyűlölnek Engem. Akkor meg mi értelme lenne maradnom? Tizenöt éven keresztül csak egy púp voltam a hátukon és most végre megszabadulhatnak Tőlem. De...akkor miért nem örülnek annak, hogy elmegyek? Miért nem küldenek fel máris pakolni, miközben örömtáncot járnak? Miért? Annyi a kérdés, de válasz nincs.
- Roxanne, kérlek gondold át a válaszodat - könyörgött Mark.
- Minek? - hangom érdektelennek és kegyetlennek hangzott - Tizenöt éven át csak egy púp voltam a hátatokon, most meg mikor talán esélyem lenne egy jobb életre, marasztaltok? - már szólásra nyitotta a száját, hogy valami szánalmas ígéretet tegyen, de megelőztem - Felesleges. Ne ígérjetek olyat, amit sohasem fogtok betartani. Elmegyek - néztem Minervára, majd a szobám felé indultam pakolni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése