11.Fejezet: Mi vagyok én, holmi kis dzsinn?!

Hi Ladies!

El sem hiszem, de túlléptük a 2000(!) oldalmegjelenítést!

Imádlak titeket drága olvasóim, és remélem, hogy idővel gyarapszik majd a létszámotok!

Remélem, mindenki szeret velem tartani a történetben, melyben egyre inkább összekuszálódnak a szálak!

Köszönöm mindenkinek, aki olvassa, figyeli és érdeklődik a blog iránt!

Puszillak titeket, Gigi! <3

- Roxanne, kérlek szólalj meg! - könyörög Liam ma már huszadjára.

Egy teljes hét telt el azóta, mióta megtudtam az igazságot. Az igazságot, melyet mindenki tudott, rajtam kívül. Na meg persze Liam-en. Miután sikítva estem össze ismét ő kapott el. Visszamentem abba az időbe, amikor anyám teherbe esett velem. Láttam, amikor megkérik Marcus-t, hogy ejtse teherbe anyát. Miután felébredtem, Derekkel kezdtem üvöltözni. Tudom, hogy ő nem tehet erről, ám tudott róla és ez fáj a legjobban. Tudta, de mégsem mondta el. Tudnom kellett volna, hogy a gyilkos, aki felelős négy család életéért, nem csak a rokonom, hanem az apám. Az ő vére csörgedezik az ereimben. Az ő főbb tulajdonságait hordozom magamban, s ez megrémiszt. Megrémiszt a tudat, miszerint rá hasonlítok jobban. Akkor én is gyilkos leszek? Képes leszek embereket ölni csupán azért, hogy bosszút álljak? Nem tudom. Remélem, hogy nem. Soha nem lennék képes embert ölni, ezt tudom. 

- Hagyd Liam - hallom meg Derek hangját - Nem fog megszólalni.

Az utóbbi egy hétben mást sem csináltam, mint órára jártam, tanultam és a szobámban gubbasztottam. Még enni sem voltam hajlandó lemenni, ezért Minerva hozta fel nekem az ennivalót. 

Átváltozni, azóta nem voltam képes. Az erőmet sem használtam, sőt. Még Narina-val sem beszéltem. Fáj, hogy mindenkit eltaszítok magamtól, de az jobban fáj, hogy hazudtak. Lehet, hogy Liam nem, de most nincs erőm vele lenni. Nem tudok most azzal törődni, hogy a barátnője vagyok. Félek, hogy miattam veszélybe kerülne. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam baja esne. Inkább elengedem most, mintsem később a halál vegye el tőlem. Jobb lesz neki ha békén hagyom. Igen. Ez lesz a legjobb.

- Miért nem szólalsz meg? - kérdezte meggyötört hangon Liam.

- Nem tudom - felelte Derek - Azt tudom, hogy ránk haragszik, mert nem mondtuk el neki. Azt viszont nem tudom, hogy veled miért nem beszél.

- Félti őt - lépett be Minerva az ajtón, majd ült le mellém - Fél, hogy bajba sodorja. Hogy elveszíti azért, ami és aki ő valójában. 

- Honnan tudja? 

- Gondolatolvasás, Liam.

- Ezért nem beszél velem?! Azért, hogy megóvjon? - nevetett fel keserűen, majd elém guggolt. Tekintetemet rávezettem, s egyenesen szemeibe néztem - Azt hiszed, ezzel nekem jobb lesz?! Hogy jó lesz nekem, ha elkerülsz?! Ha úgy teszel, mintha már nem lennél a barátnőm?! Hát tudd meg hogy nem lesz jobb, sőt! Sokkal rosszabb! Könyörgöm neked , Roxy, Szólalj meg! Engedd hogy segíthessek. Ne haragudj Derekékre. Jót akartak neked, értsd meg! Kérlek - fulladt suttogásba hangja, ami még nagyobb fájdalmat okozott nekem.
- Hagyd Liam - suttogta Derek - Nem érsz el vele semmit. Menjünk!
Liam felállt, majd mindhárman elhagyták volna a szobát. Volna...
- Ne - suttogtam elhaló hangon, ám meghallották. Liam kirekedett szemekkel fordult felém, majd miután felfogta a tényt, miszerint megszólaltam, ismét előttem termett.
- Roxy?
- Liam - suttogtam. Felállt, majd karjaiba kapott, afféle "menyasszony stílusban". Erősen szorított magához, míg Minerva kiment, Derek pedig halvány mosollyal az arcán figyelt - Tegyél le - kértem, majd miután ez megtörtén Derek karjaiba vetettem magam. Erősen szorítottam ölelésemben, amit nem volt rest viszonozni.
- Sajnálom - suttogta - Sajnálom, hogy hazudtam, de nem tudtam hogy mondjam el. Így is annyit szenvedtél már. Nem akartam, hogy megint fájdalom érjen.
- Nem haragszom - ráztam aprót fejemen, majd könnyeim hullani kezdtek - Nem akarok olyanná válni mint ő. Én nem akarok gyilkos lenni. Nem, nem...
- Shh - hallgattatott el, majd letörölte könnyeimet - Nem vagy olyan mint ő, és nem is leszel. Te más vagy, mint ő!
Bólogattam, miszerint értem. Ismét magához ölelt, s én kezdtem megnyugodni. Az ölelése megnyugtat, akárcsak Liam-é vagy Zayn-é.
- Akkor...- emeltem fel fejem mellkasáról, s szemébe néztem - Mi..mi testvérek vagyunk, vagy..nem? - nyögtem ki nagy nehezen, mire szaggatottan fújta ki a levegőt.
- Azok vagyunk. Még ha csak féltestvérek is, de akkor is testvérek vagyunk! Te vagy az én kishúgom - mosolyodott el halványan - És mindentől meg foglak védeni!
- Én azt hiszem, megyek - hallottam meg Liam hangját, mire mindketten ránéztünk.
- Nem, majd én megyek - állította meg Derek, amiért most hálás voltam - Van mit megbeszélnetek - majd távozott.
Leültem az ágyra, Liam pedig mellém. Kínos csönd vette kezdetét. Nem tudtam, mit is kellene mondanom neki. Úgy látszik, ő tudta, mivel beszélni kezdett.
- Akkor...még a barátnőm vagy? - nézett szemeimbe, s én is így tettem. Ismét elvesztem, azokban a gyönyörű, barna szemekben.
- Igen..gondolom - javítottam ki magam, mivel nem tudtam, ő hogy gondolja ezt.
- Gondolod? - húzta fel szemöldökeit.
- Hát..izé...nem tudom, te mit gondolsz erről...vagy egyáltalán akarod-e...hogy én..meg te... - dadogtam össze vissza, mire csábosan elmosolyodott. Szívem, eszeveszett tempót vett fel. Légzésem felgyorsult.
- Nem tudod, hogy akarom-e, hogy a barátnőm legyél? - bólintottam - Jaj, te bolond nőszemély - húzott magához nevetve, majd fülembe suttogott - Még szép hogy akarom.
Jóleső borzongás futott végig rajtam, mire ismét elmosolyodott, majd lassan közeledni kezdett felém - Szabad? - kérdezte, mire aprót bólintottam.
Ajkai vészese közeledtek felém. Először csak egy apró puszit nyomott ajkaimra, majd finoman tapasztotta rájuk övéit. Lassan és finoman kezdett mozgásba ajka, amit serényen viszonoztam. Kezeit derekam köré fonta, mire én egyik kezemmel nyakát öleltem át, míg másikkal hajába túrtam. Ajkaim szétnyíltak, így nyelve könnyedén tudott átcsúszni a számba. Nyelveink lágy táncba kezdtek. Levegő hiányában váltunk el, ám még így is alig volt köztünk hely. Homlokát enyémnek döntötte, majd mindketten mosolyogni kezdtünk.
- Szeretlek -súgta, majd egy lágy csókban részesített.
- Én is téged - válaszoltam, mikor ajkaink elváltak egymástól. Szorosan átölelt, mintha attól félne, köddé válok.

Nem tudom mennyi idő telt el mióta egy helyben fekszünk, de nem is érdekel. Biztosan órák óta fekszünk itt és beszélgetünk.
Sok mindent megtudtam Liam-ről, s ő is rólam. Elmondta gyerekkorának fontosabb és meghatározóbb eseményeit. Élveztem minden egyes percét, amíg őt hallgattam. Valami felemelő érzés volt nézni csillogó szemeit, miközben azt meséli, hogyan verték át a nővérei. Hogy mennyire örült az anyukája, mikor megtudta, hogy griffendéles lett. Látszik rajta, mennyire szereti a családját.
- Most minden olyan nyugodt - szólaltam meg fejemet Liam mellkasán pihentetve. Egyik kezével hátamat simogatja, míg a másikat összekulcsolta az enyémmel - Vajon meddig lesz ez így?
- Nem tudom, de jobban tesszük, ha kiélvezzük minden percét - mondja, miközben ujjaival lágyan simogatja kézfejemet.
- Igazad van - bújtam még jobban hozzá. Illata orromba kúszva kábította el összes érzékszervemet. Teljesen megnyugtatott és ellazított.
- Tudod már, hogy hol fogjátok Derekkel tölteni a téli szünetet? - kérdezte, mire fejemet felemeltem s értetlenül néztem rá.
- Nem, de én azt hittem itt leszünk.
- Nem - rázott aprót a fején - Minerva azt mondta, hogy kiválaszthattok egy családot, akikkel együtt töltitek az ünnepeket. Zayn nyilván vele lesz - magyarázta. Így már világos.
- Hát akkor nem tudom hogy hol leszünk, majd Derek eldönti - rántottam egyet vállaimon, majd fejemet visszatettem mellkasára - Miért kérded?
- Csak, mert arra gondoltam, hogy mi lenne, ha nálunk töltenétek? Így megtudnátok nézni a házatokat is.
- A házunkat?
- Igen. Nem tudtad, hogy a szüleid a mi szomszédjaink voltak? Sőt, te meg én egy helyen, napon és egy időben születtünk. Nem tudtad?
- Nem - ültem fel, s néztem szemeibe.
- Akkor szerintem Derek sem tudott róla, hisz' akkor elmondta volna.
- Persze - nevettem fel gúnyosan, utalva arra hogy mit tudtam meg róla alig egy hete.
- Roxy - sóhajtotta - Ne haragudj már rá! Csak jót akart neked!
- Én nem haragszom, csak már nem tudok benne teljes mértékben megbízni, ahogy Zayn-ben sem.
- Hagyjuk - sóhajtotta megtörten, majd felállni készült, ám megragadtam a karját.
- Most meg hová mész?
- A griffendél klubházába. Tanulnom kell - motyogja, majd se szó se beszéd, elment.
Ez meg mi volt? Mi baja lett hirtelen? Nem mondtam semmi olyat, amivel megbánthattam volna, vagy..igen? Nem. Határozottan nem.
Azonnal felpattantam és utána siettem. Lábaimmal gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, majd pár perc múlva már a griffendél klubházának ajtaja előtt álltam. Tudtam, hogy a dáma úgy sem fog beengedni. Mást kellett kitalálnom. De mit?
- Hát te meg mit keresel itt, Hale? - hallottam meg Niall hangját. Felnéztem, s valóban. Ott állt előttem.
- Liam-et keresem - feleltem egyszerűen, miközben a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítom meg - Bent van?
- Ha elmondom, teljesítened kell egy kívánságom - húzta ravasz mosolyra ajkait.
- Mégis mi vagyok én, holmi kis dzsinn? - ráncoltam össze szemöldököm, majd tudván, azt hogy nincs más leehetőségem, folytattam - Mi lenne az?
Niall hirtelen fordított helyzetünkön, s immár a falhoz szorított. Arcával fülemhez hajolt, majd belesúgott.
- Csókolj meg!
A levegő a torkomon akadt. Normális ez? Nekem barátom van, akit épp ki akarok békíteni!
- Engedd el a csajom, Horan!
- Áh, hát itt vagy Payne!
- Akadj le róla, világos?! - húzott magához Liam, miközben farkasszemet nézett Niall-lal. Karjait védelmezően fonta körém, ezáltal megnyugtatva engem. Tökéletesebb időpontot nem is választhatott volna érkezésének.
- Az - fintorgott a szőke, majd távozott. Liam felém fordult, homlokát enyémnek döntve kezdett suttogásba.
- Mit keresel itt?
- Ne haragudj - motyogtam - Nem akartalak megbántani, igazad van. Nem haragudhatok rájuk örökké. Sajnálom.
- Nem haragszom - sóhajtotta - Csak nem értem, miért nem hunysz szemet efelett a dolog felett? Miért akarod őket még büntetni?
- Nem akarom! - ráztam meg fejemet hevesen - Nem akarom.
- Rendben - mosolyodott el, majd ajkait ismét enyéimre helyezte.

***

- Remek, miss Hale! Úgy látom tanulni kezdett. Ha így folytatja, akkor egy hónap múlva le is teheti az RBF vizsgáját - mondta Carrow professzor, miután kiváló lett a feleletem. Büszke mosollyal az arcomon ültem le, majd köszöntem meg a dicsérő szavakat.
Már egy hónap is eltelt, mióta Derekkel és Zayn-nel kibékültem. Most december másodika van. Holnap este lesz az a bizonyos karácsonyi bál, melyre mindenkinek kötelező elmenni. Mint ahogy a mugli iskolákban, úgy itt is párokban illik megjelenni. Én - természetesen - Liam-mel megyek. Zayn Perrie-vel, míg Derek Ruth-tot hívta el. Igen. Ez alatt az egy hónap alatt volt szerencsém megismerni Liam nővérét, aki egyben az én drága bátyám nagy szerelme.
- Nos, azt hiszem, mára ennyi - rántott vissza a valóságba "szeretett" tanárunk hangja - Össze lehet pakolni, és mehettek is ebédelni. Holnap minden óra elmarad a bál miatt. Holnap után pedig mehettek is haza - mondta, mire mi lelkesen összepakoltunk, és szinte futva hagytuk el a termet, s mentünk a nagyterembe.
Hogy hol töltjük Derekkel az ünnepeket? Természetesen a szülővárosunkban, azaz Liam-éknél. Hosszas győzködés után meggyőztük Dereket, és ez nem csak a mi érdemünk volt ám. Ruth-tal kezdenek rendbe jönni a dolgaik. Rájöttek, hogy az egész szakítás ügy meg sem történt volna, ha Nicola nem zavar bele a képbe. Tehát ismét együtt vannak. Örülök, hogy végre Derek is boldog lehet.
- Na mi volt? - kérdezett rá egyből Derek, amint leültem mellé, s enni kezdtem Liam-mel együtt.
- Kiváló lett - csicseregtem boldogan, majd egy hatalmas ölelésben részesítettem őt is és Zayn-t is.
- Én megmondtam, hogy nem lesz itt gond - mosolygott rám Zayn, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Tudod már, hogy melyik mugli dalt fogod elénekelni holnap?
- Igen - feleltem Harry kérdésére. Minerva megkért, hogy énekeljek egy mugli dalt a bálon. Mivel, imádok énekelni, ahogy mások előtt szerepelni, nem fog gondot okozni számomra a dolog. Sőt! Már alig várom.
- Egyébként...nem akarom elrontani ezt a csodás napot, de muszáj megkérdeznem - szólalt meg Liam - Csak én érzem úgy, hogy túl nagy a csend?